Az idei, június 12-ével induló, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon megvalósítandó programsorozatáról tartott sajtótájékoztatót a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. május 17-én a Kölcsey Központ Báltermében. A sajtónyilvános eseményt azonban nemcsak a város vezetése tisztelte meg, hanem néhányan a nyáron itt fellépő budapesti művészek közül is jelen voltak.
Először Komolay Szabolcs, Debrecen kultúrájáért felelős alpolgármester foglalta össze a Szabadtéri Színpad rövid történetének ismertetése közben a létesítmény küldetését: a színpad már 1950-ben is azért jött létre, hogy a debreceniek számára igényes szórakozási lehetőséget nyújtson, s ez, a 2014-es felújítással még inkább céllá, s a látogatói számok tükrében megvalósult céllá vált. Hiszen 2014 óta egy-egy előadás átlag nézőszáma 809 fő, s ezt nyilván idén is el fogja a rendezvénysorozat felelőse, a Főnix Kft. érni, amikor negyven különböző műfajú programmal várja a nagyérdeműt, amelyből huszonegy színházi előadás lesz.
A budapesti meghívott vendégek közül elsőként az a Lőrinczy György szólalt fel, aki kettős minőségben tette tiszteletét a sajtótájékoztatón. Egyfelől úgy volt jelen, mint a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, s ilyen minőségében jelezte: a kuratórium egyre nagyobb anyagi forrással támogatja a Nagyerdei Szabadtéri Színpad programsorozatát, mert rendkívül fontosnak tartja a Budapesten kívüli kulturális élet fejlesztését. A Budapesti Operettszínház igazgatójaként pedig Lőrinczy az idei darabjaikat jött beharangozni. Az Operettszínház ugyanis – amely egyébként visszatérő vendége a Nagyerdei Szabadtéri Színpadnak – idén két produkciót is elhoz a cívisvárosba. Egyfelől Kálmán Imre egyik klasszikusát, A chicagói hercegnőt, amely a tavalyi Pécsi Országos Színházi Találkozó programsorozatába is bekerült, s a produkció koreográfusa, Bodor Johanna díjat is kapott érte, másfelől a Duda Éva rendezte, Frida Kahlo életét feldolgozó Frida című darabot, amelynek prózai szereplői Gryllus Dorka és Molnár Áron, a táncos „részét” pedig a Duda Éva Társulat képviseli. S Lőrinczy György egy, jövőre remélhetőleg megvalósuló álmáról is beszámolt: bízik benne, hogy a Madách Színházhoz hasonlóan az Operettszínház is eljut oda, hogy itt, a debreceni szabadtérin legyen a 2019-es nyáron valamely előadásuknak a premierje.
Nagy Sándor színművész, aki 2014 óta a legtöbbet visszajáró művésze a szabadtérinek, ismét a Madách Színház képviseletében lesz látható Debrecenben a nyári hónapok során. A művész elmondta: idén ők nyitnak, mégpedig egy krimivel: Agatha Christie egy, regény formájában ugyan soha ki nem adott művének színpadi változatát, a Váratlan vendéget hozzák el június 12-én és 13-án, Szente Vajk rendezésében.
Vida Péter színművész a nyáron szintén sokszor itt fellépő Thália Színház képviseletében volt jelen a sajtótájékoztatón. A színházi évaduk első két darabját, az Oscar Wilde művéből készült Premierajándékot, valamint a Csoda korban élünk című előadást láthatjuk idén tőlük. Az előbbi a színházi berkekbe, a rendezés mikéntjébe is betekintést nyújt Csányi Sándor főszereplésével, az utóbbi pedig Nagy Viktor jutalomjátéka a darabbéli kettős szereposztása miatt.
Mika Péter, Európa- és világbajnok hiphop-táncművész az Eastsidestory című, a Főnix Rendezvényszervező Kft-vel közösen megvalósított előadásukat harangozta be. A hip-hop táncon alapuló, de mindenféle tánc szeretetét közvetítő előadás egy kisfiú története, akinek a pályaválasztását az édesapja nem akarja elfogadni. A drámai elemeket sem nélkülöző táncelőadás narratív részét a Csokonai Színház művésze, Kiss Gergely Máté tolmácsolásában fogadhatja majd be szeptember 8-án a közönség.
A felszólalások sorát Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője zárta, aki minden kollégájának, de főleg Bálint Albin kulturális menedzsernek köszönte meg a munkáját, aminek eredményeképp ez a rengeteg nyári esemény megvalósulhat Debrecenben. S Komolay Szabolcshoz hasonlóan Bódor Edit is beszámolt a munkájukat visszaigazoló számokról: 2014 óta ugyanis egy év kivételével minden évben meghaladták a 16 000-es nézőszámot, s természetesen ennek elérése idén is céljuk. Amire jócskán van esély, hiszen a tegnapi nap folyamán, azaz május 16-án elkelt a 10 000-dik jegy, amelynek megvásárlóját, Vida Mariannt a sajtótájékoztatón ajándékcsomaggal köszöntötték a Kft. dolgozói. Bódor Edit a számok mellett kiemelte: a Nagyerdőn megvalósuló programsorozat fontos része, hogy ne csak a budapesti, hanem a vidéki városok színházai is eljussanak ide. Így amíg tavaly Kecskemét és Eger, idén Pécs és Veszprém színháza fogja képviseltetni magát egy-egy produkcióval a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.
A teljes programról, a jegyárakról és a jegyek megvételének lehetőségeiről a http://www.fonixinfo.hu oldalon tájékozódhatnak.
Gyürky Katalin
Hozzászólások