Ebben az évben az Egyek Önkormányzat Tűzoltósága nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tűzoltótábort, a 4-14 éves korosztályú gyermekek részére. Mint mindig, idén is változatos programokkal várták a diákokat, mulatás-móka, és persze hasznos előadásokkal is.
Katona Tímea táborszervező, elnökségi tag elmondta:
“Vannak olyan gyermekek, akik évről évre visszatérnek hozzánk, ez is azt bizonyítja, hogy mindenki nagyon jól érzi magát az ötnapos táborban – fogalmazott Tímea. – Tiszacsegéről is vannak visszatérő táborozóink, akik már az idén is újra jelentkeztek, valamint Nagymajorban is felkeltettük az érdeklődését egy kisfiúnak, ezért is döntöttünk úgy, hogy ebben az évben egy napot Csegén fogunk eltölteni a táborozó gyerekekkel. Megmutattuk nekik a Tisza partját és átutaztunk a folyón a komppal, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni Lévai Zoltánnak. A délután a sportpályán töltöttük, a csegei utánpótláskorú focisták ellen egy barátságos mérkőzést szerveztünk, melyhez Sallai Szabolcs alpolgármester úr támogatását is megkaptuk. Derzsényi János, tiszacsegei vállalkozó jóvoltából minden táborozó gyermek fagyizott” – mondta Katona Tímea, aki így folytatta:

“Kedden csónaktúrát szerveztünk Tiszafüredi kikötőből indulva, melyhez remek idegenvezetőket kaptunk a csónakokba, akik mind a folyó szabályozásáról, mind a természet szépségeiről felvilágosítást adtak a gyerekek részére. A Hortobágyi Nemzeti park jóvoltából a Górés Tanyára, valamint a Meggyes Csárda Múzeumba látogattunk a tábor 4. napján. A hétfői és pénteki napokat az egyeki sportpályán töltöttük el a gyerekekkel. Az ötödik, egyben utolsó napunk minden évben rendhagyóan habpartival végződik, melyet tűzoltóink biztosítottak a táborozó gyerekeknek. Ezen a napon a szülőket is vendégül láttuk ebédre. Természetesen egy év múlva minden érdeklődőt szeretettel várunka környező településekről is.”

Hozzászólások