A magyar válogatott megkezdte a felkészülést a 66. Bocskai István nemzetközi emlékversenyre, amelyet február 7. és 13. között, a hagyományokhoz hűen Debrecenben rendez meg a hazai szövetség. Az első héten a Kellner Ferenc Sportközpontban (Madárfészek-akadémia) készülnek a versenyzők Bertók Róbert szövetségi kapitány vezetésével – olvasható a szövetség közleményében.
A Bocskai-emlékverseny a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségnek (IBA) köszönhetően ezüstkategóriás esemény lesz, és a versenyen elért eredmények beszámítanak majd az új világranglistába. A debreceni viadal World Boxing Tour első ezüst fokozatú állomása lesz, és az IBA jelentős pénzdíjakat is kioszt az érmeseknek – számolt be róla az utanpotlassport.hu.
Több utánpótláskorú versenyző is tagja a keretnek, így az esemény fontos állomása lehet a márciusi, poreci U22-es Európa-bajnokságra történő felkészülésnek.
Az ifjúsági keret:
60 kg Oláh Levente
70 kg Gémes Levente
Az U22-es férfi keret:
51 kg Bernáth Attila
54 kg Bernáth László
57 kg Rózsavölgyi Márk
60 kg Római Ruben
63,5 kg Danyi Dániel
67 kg Petrimán Patrik
71 kg Gerzsenyi István
75 kg Mester Soma
80 kg Krekó István
86 kg Beri Kevin
92 kg Baracsi Dániel
92 kg Kiss Levente
+92 kg Fehér Koppány
+92 kg Felföldi László
Hozzászólások