A Duna Tv Hazajárók című műsora Príma Primissima-díjjal kitüntetett stábjának két tagja – Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár – volt a vendége a megyei természetjárók egyesülete által megrendezett 55. Természetbarát Hét keddi estjén a DMK Belvárosi Közösségi Házában.
A megjelenteket Lévai Gyöngyi köszöntötte, majd átadta a szót az immár negyedik alkalommal megjelent Hazajárók párosának, akik lélekemelő, lélekerősítő gondolataikat osztották meg. Jakab Sándor – aki maga felvidéki származású – közléséből kiderült, 5 és fél éve forgat a hattagú stáb Kárpát-medence szerte. 209 filmet készítettek eddig, ám 100 rész forgatása még előttük van.
Kenyeres Oszkár szerkesztő elmondta, számukra a turistaság a magas hegycsúcsok meghódítását jelenti, ennek jegyében a Pireneusoktól a Kaukázusig jutottak el, ám az igazi terep számukra az 1600 km hosszú Kárpátok vonulata, melyhez szoros kötődés alakult ki. – Így aztán a honismeret hazaszeretet is jelent, hiszen a hegyek lábánál lévő kultúrtörténeteket is felfedezzük és bemutatjuk – jelentette be.
Rövid filmekkel tarkított előadásukból az is kiderült, hogy nemcsak a tájat, a településeket igyekeznek bemutatni, hanem a gasztronómiát is. Az elmúlt évi barangolásukról készült Számvetés is megerősítette nemcsak a jelenlévőket, hanem az abban résztvevőket is, hogy a turizmus sokat segít a magyarság megmaradásában. – Eredj, ha tudsz, én itthon maradok! – zárult a Számvetés Reményik Sándor szavaival.
Kép és szöveg: Nyírő Gizella










Hozzászólások