Megjelent B. Kiss Andrea legújabb regénye, ami már a 15. a sorban. A csökmői művelődési ház intézményvezetőjeként dolgozó írónő már gyermekkorában tollat ragadott és írásaival szórakoztatta társait. Beszélgetésünkből pedig az is kiderül, hogy mire számíthatnak még tőle olvasói.
Mi ihlette a legújabb regényedet?
B. Kiss Andrea: Egy pályázatot találtam év elején, amiben olyan ifjúsági regény alkotását hirdették meg, amiben a sürgős környezetvédelemre, a Föld katasztrofális helyzetére kellett felhívni a kis olvasók figyelmét. Van két kis unokaöcsém, akikről remek történetet tudtam kitalálni, és el is kezdtem dolgozni a kisregényen. Közben kikértem a két unokaöcsém véleményét, hogy milyen könyveket szeretnek olvasni, és ezt az információt is felhasználtam írás során. A kiskamasz, 10-13 éves korosztályt kellett megcéloznom. Elkészültem a regénnyel, beküldtem a pályázatra, és jött a válasz, hogy nem vettem figyelembe a terjedelmi kiírást. És valóban! Megnéztem, és kiderült, hogy jóval kevesebb karakternyit írtam, mint amit kértek, így kizártak a pályázatból. S hogy ne vesszen kárba a munkám, úgy döntöttem, kiadatom a kiadómmal. Ehhez egy másik pályázati forrásból támogatást is nyertem, így látott napvilágot az Artúr, Fülöp és a Földmentő Titkos Társaság című ifjúsági regényem.
Eddig teljesen más műfajban alkottál. Miben más a legújabb könyved?
Ez nem teljesen igaz, hiszen ifjú koromban – mint általában mindenki – verseket, majd ifjúsági kisregényeket írtam. Akkor még spirálfüzetbe kézzel, és a barátaimnak olvastam fel az árokparton bandázva. Mindig alig várták, hogy másnap írjak még hozzá. Minket még nem szippantott be az internet világa akkoriban, a 80-as években. Azok a tini regények mai napig megvannak az íróasztalom rejtekében. A lányom szokta mondani, hogy ha kicsit átdolgoznám, ma is ki lehetne adni őket. És ne feledjük, hogy 2015 jelent meg az Artúr és a beszélő pillangó c. mesekönyvem, majd két mondókás könyvem. A Mondókás esztendő verseit az akkori párom meg is zenésítette és cd jelent meg hasonló címmel. Később ezt követte a Mondókás zenesuli című szintén gyerekeknek szóló verseskötetem. Szóval időnként alkotok gyerekeknek is, csak talán a köztudatban inkább az emberi sorsokról szóló regényeim maradtak meg, hiszen azokban tabu témákat döntögetek, és azokra mindig jobban emlékeznek az olvasók.
Mi volt számodra a kihívás ebben a műfajban?
Leginkább az, hogy olyan könyvet tudjak írni, amit szívesen olvas az a korosztály, akikről és akiknek szól. A mai gyerekek, tizenévesek sokkal kevesebbet olvasnak, mint a korábbi generációk, hiszen az internet nagyon lefoglalja őket. Nehéz a közösségi oldalakkal, játékokkal felvenni a versenyt, de úgy gondolom, akik írásra adtuk a fejünket, kötelességünk népszerűsíteni az olvasást. A felnőtt regényeimmel egy falut megolvastattam, olyanokat is, akik – saját bevallásuk szerint – egyetlen könyvet sem olvastak korábban. Hátha a gyerekek közül is kedvet tudok csinálni az olvasáshoz néhánynak. Ha ez sikerül, már nem írtam hiába.
Mennyi idő alatt készült el?
Pár hét alatt, hiszen ez egy egészen vékony kis kötet lett, egy 44 oldalas füzet. Úgy is néz ki, ami talán még nagyobb kedvet csinálhat a kis olvasóknak. Nem egy riasztóan vaskos könyv.
Mekkora a valóságtartalma a könyvnek?
Csak a szereplők és a helyszínek valóságosak, minden más fikció.
Hogyan formáltad meg a karaktereket?
Nem volt nehéz, hiszen mint már említettem, két unokaöcsém a főszereplő. Nekem sajnos még nincs saját unokám, de egyik nővéremnek négy fiú, másik nővéremnek egy kislány unokája van, akiket nagyon szeretek. Ha tehetem, szívesen töltök velük időt, így jól ismerem őket kicsi koruk óta.
Kiknek szánod?
Kiskamaszoknak, 10-13 éves korosztályban fiúknak, lányoknak egyaránt. De úgy gondolom, felnőttek sem bánják meg, ha elolvassák. Szerintem igazán szórakoztatóra és elgondolkodatóra sikerült.
Hogyan szoktál alkotni?
Ha jön az ihlet, akkor fejben írok. Ehhez az utazás, vezetés, zuhanyzás számomra a legjobb alkalom. Aztán, amikor már egész jól összeáll egy sztori, akkor leülök és megírom. Általában éjszaka írtam az eddigi regényeimet.
Számodra melyik regényed a legkedvesebb?
Az Akácos út titkai című regényem a kedvencem, ami egy utca- és családregény. Ebben a könyvben a családom történetét, a felmenőim, és az utcabeliek életét dolgoztam fel. Közel száz évet ölel fel a történet, egy-egy házon, több generáción keresztül mutatom be az ott lakók fordulatos életét. Semmit nem kellett kitalálnom, csak megírnom, hiszen az élet olyan eseményeket produkál, ami vetekszik bármilyen írói fantáziával.
Mi indított el téged ezen az úton? Mikor született a legelső könyved?
Gyerekkorom óta írok. Még írni sem tudtam, amikor rajzoltam és a rajzokhoz komplett történeteket találtam ki, amivel a családomat és a szomszédokat szórakoztattam, néha unásig. Soha fel sem merült az a lehetőség, hogy ne írjak. A versekkel, kisregényekkel teleírt füzetek egyre csak szaporodtak. Már általános iskolában, majd gimnáziumban írtam az iskola újságokba, részt vettem a szerkesztésükben. Egy kis vargabetű után elvégeztem az újságíró iskolát, majd a főiskolán kommunikáció szakon lapszerkesztést, újságírást tanultam, és 22 éve vagyok felelős szerkesztője a Csökmői Mozaik helyi lapnak. Ebben az újságban van egy állandó rovatom: Íróasztalom titkai címmel, és 2003-ban az itt megjelent publicisztikám jelentek meg először kötetben.
Jelenleg van-e valamilyen terved? Mire számíthatnak az olvasóid?
Hamarosan egy újabb könyvem fog megjelenni Egy kutya levelezései címmel. Tavaly augusztusban egy sintértelepről fogadtam magamhoz a kutyámat, Rénót. Ő egy erősen labrador retriever jegyeket viselő keverék, aki másfél évig élt a telepen ketrecben. Sokan megnézték, de senki nem vitte haza. Az interneten láttam róla a hirdetést, és nagyon megtetszett, megsajnáltam, és befogadtam. Nem volt könnyű az összeszokás, sok bosszantó vagy éppen vicces dolgot műveltünk együtt. Tavaly télen a járványhelyzetben, amikor nem lehetett menni sehová, este nyolc után kijárási tilalom volt, én pedig egyedül éltem újirázi otthonomban, szinte a negatív hírek elleni védekezésként kezdtem el írni a kutyám szemszögéből, az ő szavaival az eseményeket, amik velünk történtek. Mindig tettem hozzá egy fotót is. Hamarosan egész jelentős követő táborunk alakult ki, a visszajelzések szerint sokan várták reggelente az újabb történetet Rénóról és a gazdiról. Naponta, kétnaponta írtam, később ritkultak a bejegyzések, de időnként még most is diktál egy-egy levelet Rénó. Már csak néhány rész kell, hogy meglegyen a száz levél, és akkor megjelenik belőle a könyv. Szerintem a Rénó rajongók szeretni fogják, hiszen voltak olyanok, akik nyáron eljöttek megnézni őt, illetve az irázi búcsúkor többen is elsétáltak a házamhoz, hogy találkozzanak a celebkutyával. Ezen kívül van egy megkezdett regényem, azt is szeretném befejezni, valamint a fejemben is van már egy újabb ötlet, hiszen nem unalmas az életem, így mindig akad témám az íráshoz.
Hozzászólások