A reformáció hatása a magyar nyelvre és Arany János munkássága a magyar nyelv napja idei központi témái, amelynek kiemelkedő debreceni és nagyszalontai eseménye lesz, amikor a Református Kollégium Oratóriumában, illetve a nagyszalontai Csonkatorony mellett több száz diák együtt szavalja el Arany János A legszebb virág című versét – jelentették be a szervezők a programsorozat debreceni beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön.
"Amíg magyarul beszélünk, tudjuk kik vagyunk" – utalt az anyanyelv identitásunkat is meghatározó szerepére Jantyik Zsolt, a helyi programokat koordináló Debreceni Művelődési Központ igazgatója.
Kustár Zoltán, a debreceni Református Kollégium igazgatóságának elnöke azt mondta: az 500 éves reformáció legfontosabb programjának nevezte, hogy minden ember anyanyelven olvashasson Bibliát.
Utalt arra, hogy a magyar nyelven megjelent szentírás az irodalmi nyelv alapja is lett, s az 1538 óta működő Református Kollégium – ahol két éven át Arany János is tanult – lelkészi és tanítóképző intézményei a magyar nyelv oktatásának fontos helyszínei voltak. Ezért is lesz az ünnep kiemelt eseményének, a közös versmondásnak a helyszíne a kollégium Oratóriuma – mondta.
Patócs Júlia, a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület elnöke hozzátette: a debreceni diákokkal együtt szavalják majd Arany János A legszebb virág című versét a helyi gimnázium tanulói, az óvodások pedig egy budapesti intézmény óvodásaival egy időben mondanak el közösen agy Arany-verset november 13-án, a magyar nyelv napján.
Jantyik Zsolt azt is elmondta, hogy Nagyszalonta mellett Balatonfüred is kapcsolódik a debreceni eseményekhez: a Balaton-parti városban versmondó versenyt rendeznek, ahol határon túli fiatalok mellett számos hazai település diákjai, köztük debreceni fiatalok is részt vesznek.
A magyar nyelv napja debreceni programjaihoz számos helyi intézmény is kapcsolódik. Érdekes programokkal várják a fiatalokat és az érdeklődőket a Csokonai Színházban, a Déri Múzeum irodalom házában, a helyi közösségi házakban, könyvtárakban, a Kölcsey központban és az egyetemi közösségi térben, a nagyerdei víztoronyban – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává annak emlékére, hogy 1844-ben ezen a napon tette hivatalos nyelvvé a magyart a reformkori országgyűlés.
A részletek:
A Magyar Nyelv Napja (november 13.) debreceni, nagyszalontai ünnepi programjairól november 9-én sajtótájékoztató keretében Dr. Kustár Zoltán rektor, a Debreceni Református Kollégium igazgatótanácsának elnöke; Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója; Gemza Péter, a Csokonai Színház művészeti vezetője; Patócs Júlia, a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület elnöke; Dr. Bódis Zoltán, a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium igazgatója; Süli András, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. programigazgatója; Dallos-Nagy Krisztina, a Déri Múzeum sajtóreferense; Pogrányi Péter, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár kulturális szervezője és Gábor-Tóth Ildikó, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális menedzsere számolt be a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában.
2011-ben az Országgyűlés – az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára – november 13-át
a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította.
DMJV Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztálya a Debreceni Művelődési Központot
bízta meg, hogy 2017-ben is koordinálja azt a programsorozatot, amelyben méltóképpen
megemlékezhetünk az ünnepről.
A rendezvénysorozathoz több intézmény, szervezet is csatlakozott (Alföldi Nyomda,
Csokonai Színház, Nagyerdei Víztorony, Debreceni Református Kollégium, Déri Múzeum,
Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., Méliusz Juhász Péter Könyvtár,
Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, nagyszalontai
Arany János Művelődési Egyesület). Városszerte nagyon sok eseménnyel várjuk az
érdeklődőket, több ezer emberhez juthat el ennek a napnak az üzenete, anyanyelvünk
ápolásának fontossága.
2017 a Reformáció Emlékéve. Ebben az évben ünnepeljük Arany János születésének
200. évfordulóját. A Magyar Nyelv Napjának idei központi témái: a reformáció hatása
a magyar nyelvre és Arany János munkássága.
Az ünnep kiemelt eseménye a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában lesz,
ahol köszöntőt mond: Dr. Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem
rektora, több száz diákkal együtt elszavaljuk Arany János A legszebb virág című versét.
Ebben az évben Debrecen több testvérvárosa, Balatonfüred és Nagyszalonta is kapcsolódik az eseményhez.
Nagyszalontán, a Csonkatorony mellett ugyanabban az időben, ugyanazt a verset
(Arany János: A legszebb virág) szavalják el az Arany János Elméleti Líceum diákjai, mint
a debreceni középiskolások.
Balatonfüred versmondó versenyt hirdetett, amelyre meghívást kaptak a határon túli magyar
tannyelvű középiskolák és Balatonfüred kulturális partnervárosai: Győr, Vác, Kecskemét, Komárom, Szolnok, Debrecen, Gyula.
A Magyar Nyelv Napja Nagyszalontán
Szervező: Arany János Művelődési Egyesület
November 13., hétfő
Ünnepi műsor
Helyszín: A szoborpark (rossz idő esetén az Arany Palota nagyterme)
12.30 Köszöntő – Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke
Édes anyanyelvünk – irodalmi összeállítás a Versbarátok Köre előadásában
12.45 Szavaljuk együtt Arany János A legszebb virág című versét!
Közreműködnek az Arany János Elméleti Líceum diákjai Doszlop Andrea tanárnő vezetésével.
November 13., hétfő, 18.00
Nagyszalonta nyelvőre – könyvbemutató és filmvetítés
Helyszín: a Magyar Ház (Nagyszalonta, Kossuth utca 16.)
Dánielisz Endre helytörténész, aki nemrég vehette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, legújabb kötetének bemutatója
Dánielisz Endre a filmvásznon – portréfilm készült Nagyszalonta helytörténészéről, ezt láthatja
elsőként a helyi közönség.
A MAGYAR NYELV NAPJA PROGRAMJAI
DEBRECENBEN
2017
Főszervező: Debreceni Művelődési Központ
Debreceni Református Kollégium, Oratórium
(Debrecen, Kálvin tér 16.)
November 13., hétfő, 11.00–12.00
Ünnepi műsor
Köszöntőt mond: Dr. Kustár Zoltán rektor, Debreceni Református Hittudományi Egyetem
A reformáció és a magyar nyelv
Előadó: Dr. Győri János, a Református Művelődés- és Iskolatörténeti Kutatóintézet igazgatója
11.45 Szavaljuk együtt Arany János A legszebb virág című versét!
A műsorban közreműködik: a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának
vegyeskara (karvezető: Király Levente Zsolt), Sárosi Dániel orgonaművész, Juhász Árpád
színművész.
Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu; Tel.: 52/411-016
DMK Belvárosi Közösségi Ház
(Debrecen, Piac u. 22., bejárat a Kossuth u. 1. felől)
November 13., hétfő, 10.00–12.30; 14.00–15.30
Interaktív foglalkozások általános iskolásoknak a Magyar Nyelv Napja alkalmából
Nyelvi játékok, képrejtvények, óriás keresztrejtvény, könyvjelzőkészítés, iniciálérajzolás, grafikai foglalkozás, helyesírási totók, versfa.
Nyomtatás az Alföldi Nyomda Gutenberg-présével
11.00 Szavaljunk együtt!
Arany János: A vigasztaló című versének két versszakát szavalják el közösen a diákok Papp István színművész közreműködésével, ugyanabban az időben, mint Balatonfüred középiskolásai.
Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu ; Tel: 52/411-016
DMK Csapókerti Közösségi Ház
(Debrecen, Süveg u. 3.)
November 13., hétfő, 10.00
Gulyás László Vándormuzsikus interaktív előadása óvodásoknak
Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu; Tel: 52/411-016
DMK Homokkerti Közösségi Ház
(Debrecen, Szabó Kálmán u. 68.)
November 15., szerda, 14.00–16.00
„Magyar nyelv és magyar lélek, verset mondok, amíg élek!”
Homokkerti verselés, a Magyar Nyelv Napja alkalmából a Homokkerti Nyugdíjas Kör tagjaival
DMK Józsai Közösségi Ház
(Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.)
November 13., hétfő, 10.00–12.00
Óriás keresztrejtvény, játékos nyelvi feladatok, kézműves foglalkozás
DMK Kismacsi Közösségi Ház
(Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16.)
November 16., csütörtök, 10.00–11.00
Mesematiné a Magyar Nyelv Napja alkalmából óvodásoknak
Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu; Tel: 52/716-698
DMK Újkerti Közösségi Ház
(Debrecen, Jerikó u. 17-19.)
November 13., hétfő, 10.00
Anyanyelvi játszótér a Magyar Nyelv Napja alkalmából
A Jazz Five interaktív koncertje óvodásoknak, játékos anyanyelvi feladatok és társasjátékok,
kézműves alkotókuckó.
Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu; Tel.:52/439-866
Csokonai Színház
(Debrecen, Kossuth u. 10.)
November 13., hétfő, 15.00–18.00
A Magyar Nyelv Napja a Csokonai Színházban, avagy a Csokonai Látadalomban
A Magyar Nyelv Napján törje együtt a nyelvet… azaz a nyelvét a Csokonai Színház színészeivel.
A szórakoztatóan (nyelv)izzasztó feladatokban a legnyelvreesettebbek között színházjegyet
sorsolunk ki. Mindemellett nyelvújító kvízzel pallérozhatja szókincsét, aki hozzánk látogat.
Bővebb információ: www.csokonaiszinhaz.hu
Debreceni Irodalom Háza
(Debrecen, Péterfia u. 28.)
November 13., hétfő, 8.00–18.00
„Mondd a gondolatod, és nézd a Mondolatot!
November 13-án, a Magyar Nyelv Napján a Debreceni Irodalom Házában megtekinthető a
Mondolat, a Kazinczy Ferencnek címzett, ortológusok által írt, nyelvújítást kifigurázó híres
gúnyirat, ám a látogatók többek között szemügyre vehetnek egy hamisítatlan egyen-billengészeti
körduplányt, és segíthetnek Fülig Jimmynek az ékes magyar nyelv elsajátításában.
A programon való részvétel ingyenes.
A tárlat november 30-ig tekinthető meg a kiállításra váltott belépőjeggyel.
Bővebb információ: www.derimuzeum.hu
Kölcsey Központ, Nagyterem
(Debrecen, Hunyadi u. 1.)
ARANY-BALLADÁK – másképp
Arany János balladái Zichy Mihály rajzaival – zenés irodalmi körutazás – a Zichy Szín-Műhely
előadása
Az előadáson Arany János tizenegy legismertebb balladájának – Hídavatás, Vörös Rébék, V. László, Rozgonyiné, Tetemre hívás, Ágnes asszony, Szondi két apródja, Mátyás anyja, Bor vitéz,
Pázmán lovag és A walesi bárdok – keresztmetszetét láthatják az érdeklődők XXI. századi
összművészeti megközelítésben.
A művészek különleges díszletben hozzák közelebb Arany világát a nézőkhöz, akik a festő és
grafikus, az illusztrálás és a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakja és úttörője, Zichy Mihály
Arany-balladákhoz készített illusztrációit is megcsodálhatják a színpadon.
Jegyek: 600 Ft (10 diákonként 1 kísérőnek ingyenes)
Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.fonixinfo.hu; Tel.:52/518-415
Méliusz Juhász Péter Könyvtár Központi Könyvtára
(Debrecen, Bem tér 19/D.)
November 14–15., kedd, szerda, 10.00–16.00
Magyar nyelvünk legszebb sorai fordításokban – kincskereső játék
Helyszín: Idegennyelvi Gyűjtemény
Csoportos foglalkozások angolt, vagy németet tanuló általános és középiskolásoknak.
A programra jelentkező tanulók életkorának megfelelő kötelező olvasmányokból (utóbbi 2-3 év)
idegen nyelvű részlet alapján az olvasmány felismerése. Ha készült belőle filmes adaptáció, vagy
verses előadás, abból részlet meghallgatása. Könyvtárhasználati játékok a lefordított könyvekről.
Arany János, mint műfordító és Shakespeare bemutatása, játékos feladatok fordításaikból. Általános iskolásoknak: Szentivánéji álom.
Középiskolások: kötelező olvasmányok, Shakespeare-drámák, XX-XXI. századi klasszikusok,
kortársak is könyvajánlásokkal.
Előzetes bejelentkezés iskolai csoportoknak: Tel.: 52/502-470/402, vagy idegennyelvi@meliusz.hu
November 15., szerda, 16.30
„Cifraságok”- tréfás, játékos Daloló
Helyszín: Nagyelőadó
November harmadik hetében ünnepeljük a magyar népdal és népköltészet hetét. Ebből az alkalomból rendhagyó Daloló keretében tréfás népdalok és furfangos feladatok várnak azokra, akik énekelni és
játszani szeretnének.
MÉLIUSZ Józsai Fiókkönyvtára
(Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.)
November 13., hétfő, 15.00–17.00
Szépirodalom-e a „csúnyairodalom”?
A könyvtár Olvasókörének foglalkozása arra a kérdésre keresi a választ, hogy hol húzódik a
határ az irodalom és a trágárság között?
MÉLIUSZ Benedek Elek Fiókkönyvtára
(Debrecen, Piac u. 68.)
November 10., péntek, 16.00
Legdrágább kincsünk a magyar nyelv
Több mint 4600 címszót és kb. 18 ezer magyar fordítási lehetőséget kínál a Magyarító Könyvecske.
Ott a helye minden olyan ember íróasztalán, akit bánt nyelvünk egyre gyorsuló változása.
Ezért próbáljuk megismertetni az érdeklődőkkel a már több kiadásban megjelent könyvet.
MÉLIUSZ Újkerti Fiókkönyvtára
(Debrecen, Jerikó 17.-19.)
November 13–15., hétfő, kedd, szerda, 10.00–18.00
Szórakoztató nyelvi totók – minden korosztály számára
Tudásbővítés játékos nyelvi totók segítségével.
November 14., szombat, 10.00
HU-morzsák: A magyar nyelv vicces, játékos oldala: rendhagyó irodalmi óra
középiskolásoknak
A sokszínűségből, a szinonimák gazdagságából adódó félreértési lehetőségek, a magyar
nyelvet tanulók nehézségei. Az www.anyanyelvapolo.hu nyelvi oldal megismertetése a gyerekekkel.
Bővebb információ: www.meliusz.hu
Nagyerdei Víztorony, H2O Galéria
(Debrecen, Pallagi út 7.)
November 18., szombat, 19.00–20.00
Áfra János beszélgetőpartnereivel a zenében megjelenő líraiságról beszélget
A beszélgetés egyben felvezetése a 20 órától kezdődő Bérczesi Róbert-előadóestnek
és az azt követő koncertnek.
A beszélgetésen való részvétel ingyenes.
November 18., szombat, 20.00
Bérczesi Róbert: Én meg az Ének
Bérczesi Robi egyszemélyes projektje, az Én meg az Ének a dalszerző zenei munkásságának
legfontosabb állomásait rögzíti és dolgozza fel. Az „egyszálgitáros” koncerten egyaránt felcsendülnek a hiperkarma official és a Biorobot legnagyobb slágerei, és az előadó kedvenc, régebbi magyar
számainak átdolgozásai, valamint kedvenc magyar népdalai is.
Az előadás vendégei: Muzsik és Volkova
A Bérczesi Róbert-est és koncert csak belépőjegy váltásával látogatható!
Bővebb információ: www.nagyerdeiviztorony.hu
Szent József Általános Iskola, Gimnázium,
Szakgimnázium és Kollégium
(Debrecen, Szent Anna u. 17.)
November 13., hétfő, 14.00
Arany költészete MÁSképp
Arany-versek hagyományos, digitalizált és megzenésített formában a XXI. század szellemében
az iskola színpadán.
Arany János betűnégyzete és az Arany-kubus hatása a kortárs vizuális költészetre – a „Vendégszövegek” című vizuális költészeti tárlat megtekintése az iskola Papp Tibor-termében. A tárlatot bemutatja: Dr. Kelemen Erzsébet
Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés (felső tagozatos és gimnazista tanulók): https://szjgdebrecen.hu/gimnazium/regisztracio
Jelentkezési határidő: 2017. november 10.
(HP, MTI)










Hozzászólások