Tegnap a teljes magyar sportsajtó köszöntötte az utolsó magyar világsztárt. Tudják, Dömét. A lövőcselek utolsó felkent papját, aki egy mexikói vébére kijutásról döntő meccsen fektette meg Friedrich Konciliát, az osztrák kapust, majd Artner nevű sportoló kétségbeesett mentése ellenére kipúpozta a Hanappi-stadion kapujának hálóját.
Utána nem sokkal bizonyos Nevill Southallt is megismertette a brit gyep csodás illatával, újra meg újra.
Az a kilencvenes évek szörnyűségeinek köszönhető, hogy még mindig Lajos az utolsó magyar világbajnoki gól szerzője, nem jártunk ott 86′ óta. Talán most.
Citálhatnánk ide még több videót, de inkább egy személyes történettel zárnám eme szubjektív irományt.
A Nyíregyházi Főiskolára menvén megálltam a Spartacus edzőpályája mellett, amikor Döme volt ott az edző. Beállt játszani, és felkiáltott „Imi, figyeld!” – lehet, a név nem stimmel, azzal mindig bajban vagyok. De ez az ember, negyven év felett kiordított jobbra, majd jobb külsővel – ballábasként, nem oda nézve – dobott egy olyan bokapasszt, hogy az istenek is megkönnyezték.
Tegnap volt 60 éves Döme, de egy héttel előtte, egy héttel utána…
Hozzászólások