Tizenegy színházi társulat tizenöt produkciója látható a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon június 10. és szeptember 9. között, a rendezvényt koncertek, családi programok színesítik – mondta csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Debrecen nyári programsorozatának szellemiségéhez és tartalmához méltó új megnevezés és szlogen:
AZ ÉLMÉNYRENGETEG.
A Nagyerdei Szabadtéri Színpad az ország egyik kulturális brand-je lett, a legjobb hazai szabadtéri előadó-művészeti nagyprodukciók programkínálata tekintetében Budapest (Budapesti Nyári Fesztivál) és Szeged (Szegedi Szabadtéri Játékok) mellett Debrecen is a hazai szabadtéri színjátszás egyik legjelentősebb otthonává vált.
Ez az eredmény köszönhető annak a tudatos építkezésnek, amely nem csak a tetszetős formában, hanem a megfelelő tartalomban is visszaköszönt. Sikerült a minőségi kultúra szolgálatához kiváló színvonalú előadásokat és változatos műfajú produkciókat megtartani. Továbbra is fontos elvárás, hogy minél szélesebb közönségréteget megcélzó programkínálat szülessen mind generációs, mind pedig földrajzi értelemben. Az 1017 fős befogadóképességű színpad az észak-alföldi régió egyik legnagyobb szabadtéri színháza. Továbbra is a kulturális turizmus egyik kiemelt helyszíne és a város Európa Kulturális Fővárosa-pályázatának egyik kiemelt stratégiai együttműködő partnere. A Nagyerdei Szabadtéri Játékok célja, hogy a cívisváros kulturális életét ne csak országhatárokon belül, hanem európai szinten is ismertté és elismertté tegye.
Csak emlékeztetőül: Az első előadás a Nagyerdő szívében 1950. június 10-én volt, amikor a Kodály Zoltán Székelyfonó című művét játszották. Több mint félévszázaddal később, 2014. június 15-én este 8 órakor, adták át a megújult Nagyerdei Szabadtéri Színpadot.
Műfaji sokszínűség a 23. évad programsorozatában (2017. június 10 – szeptember 9.):
Klasszikus és kortárs, illetve magyar és külföldi vígjátékok, bohózatok, kabaré, daljáték-kámedi, koncertszínházi ősbemutató, klasszikus és kortárs Broadway-musical, népi táncjáték, kortárs táncjáték, könnyűzenei koncertek, kertmozi, jazzmozi és családi programok.
Az idei színházi programsorozatban 11 vendégtársulat 15 produkciójában – a Főnix Rendezvényszervező saját bemutatóival együtt – idén mindösszesen 20 nagyszínpadi előadás lesz látható a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A zenei programsorozatban pedig 8 produkciót láthat a nagyérdemű.
Táncprodukciótól táncprodukcióig ível a Nagyerdei Szabadtéri Játékok kereken háromhónapos színházi programsorozata, melyekre külföldi vendégeket is várnak. Idén nyáron sem marad színvonalas táncprodukciók nélkül a debreceni közönség: két nyelvfüggetlen – egy néptánchagyományokra épülő és egy modern – magyar táncszínpadi alkotással várják a Szabadtéri Színpadra hazai és külföldi táncszerető nézőinket.
Az ország legnagyobb színházai immár hazajárnak Debrecenbe!
Együttműködők: Budapesti Operettszínház, Csokonai Színház, Játékszín, L'art pour l'art Társulat, Madách Színház, Orlai Produkciós Iroda, Thália Színház.
Új partnerek: Békéscsabai Jókai Színház, Esztergomi Várszínház, Híd Média Kft., MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft., Zalai Nyári Színházak Nonprofit Kft., a József Attila Színház, Kecskeméti Katona József Színház, Karinthy Színház, Szegedi Kortárs Balett.
Idei vendégvárosok: Eger (A dzsungel könyve, Traviata) után 2017-ben egy helyett két vidéki város, Szeged (Carmina Burana) és Kecskemét (János vitéz) városát, illetve egy-egy produkcióját látják vendégül az idei Nagyerdei Szabadtéri Játékok keretében.
EDDIGI NÉZŐSZÁMOK, EREDMÉNYEK:
Az elmúlt három év nézőszámai pozitív tendenciát mutatnak.
2014: átlagosan 700 fő per előadás; 2015: átlagosan 725 fő per előadás. A 2016-os látogatottság ismét megfelelt az előzetes várakozásnak, sőt a színházi programok mellett az egyéb rendezvények (koncertek, filmvetítések) látogatottsága is dinamikusan növekedett. Összesen: 25.525 fő vett részt a programokon. Az idei célkitűzés tovább növelni a nézői számot, összesen 27.000 főre.
2017-ben a Nagyerdei Szabadtéri Játékok színházi programjainak sztárfellépői:
Balla Eszter, Baronits Gábor, Csányi Sándor, Csonka András, Debreczeny Csaba, Dobó Kata, Dolák-Saly Róbert, Erdélyi Tímea, Foki Veronika, Gazdag Tibor, Gubás Gabi, Gubik Petra, Janza Kata, Juronics Tamás, Kálloy Molnár Péter, Kékkovács Mara, Kerekes Éva, Klem Viktor, Kocsis Dénes, Kovács Patrícia, Laár András, Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Magyar Attila, Marton Róbert, Mészáros Árpád Zsolt, Molnár Piroska, Nagy Sándor, Németh Kristóf, Papadimitriu Athina, Pápai Erika, Peller Anna, Pethő Zsolt, Pindroch Csaba, Schell Judit, Simon Kornél, Szabó Kimmel Tamás, Szászi Móni, Szente Vajk, Szerednyey Béla, Szilágyi Tibor, Szomor György, Szulák Andrea, Tóth Eszter, Vida Péter, Zöld Csaba.
2017-ben a Nagyerdei Szabadtéri Játékok színházi programjainak rendezői, illetve koreográfusai:
Fekete Péter, Hercz Vilmos, Juronics Tamás, Kapitány Iván, Nagy Viktor, Novák Eszter, Réthly Attila, Szente Vajk, Szilágyi Tibor, Szirtes Tamás.
2017-ben a Nagyerdei Szabadtéri Játékok zenei programjainak sztárfellépői:
Lovasi András, Péterfy Bori, Busa Pista, Falusi Mariann, Földes Eszter, Likó Marcell, Németh Juci, Varga Livius *** Karácsony János, Solti János, Veres Mónika Nika,Heincz Gábor Biga, Abrakazabra***Majsai Gábor***Csík zenekar és Presser Gábor
SZÍNHÁZI PROGRAMOKRÓL:
2017.június 10. CARMINA BURANA
táncjáték egy felvonásban – a Szegedi Kortárs Balett előadása
Zene: Carl Orff, Előadják: a Szegedi Kortárs Balett táncművészei
Koreográfia: Juronics Tamás
„A zene, a történet és a látvány együttese erős, elválaszthatat lan egységet alkot”
Lónárt Adrienn, Apertura.hu
2017. június 12-13.
Lew’ Wallace – Patrick Barlow
BEN HUR
komédia két részben – a Madách Színház előadása
A Madách Színház ennek a kilencszáz oldalas műnek minden egyes jelenetét Önök elé varázsolja, hogy csak néhány kiragadott példát mondjunk: egy élethű, látványos tengeri csatát, az ókori Rómát a maga teljességében, és természetesen azt a bizonyos legendás kocsiversenyt – egy négytagú társulat ábrázolásában!
Szereplők: Magyar Attila, Nagy Sándor / Simon Kornél,Szerednyey Béla, Pálmai Anna / Trecskó Zsófia
Rendező: Szente Vajk
2017.június 15.
Murray Schisgal
MÁSODIK NEKIFUTÁS
vígjáték két részben – a Karinthy Színház előadása
Az amerikai író – több világsikert aratott színpadi mű szerzője – Második nekifutás című fergeteges vígjátéka 1956-ban játszódik New Yorkban.
Szereplők: Szilágyi Tibor, Pápai Erika, Marton Róbert,Gerlits Réka, Baronits Gábor
Rendező: Szilágyi Tibor
2017.június 22.
Jantyik Zsolt – Jantyik Csaba – PG Csoport
EZÜSTBOJTÁR
zenés játék egy részben a Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok
közös bemutatója (magyarországi ősbemutató)
Jantyik Zsolt Artisjus- és eMeRTon-díjas szövegíró-zeneszerző Petőfi Sándor János vitéz című műve alapján írta meg Kukoricza Jancsi „mai” történetét, komoly gondolatokkal, de sok humorral és még több érzelemmel. Ehhez a nagyszerű könyvhöz, verses meséhez készített a PG Csoport dalokat és egy dupla CD-t olyan közreműködőkkel, mint a Kaláka együttes, Ferenczi György és Apáti Ádám (Rackajam),
Christian Paccoud francia tangóharmonikás, felvételről pedig egykori zenésztársuk, Halmos Béla prímás, népzenekutató. A történetből és zenei anyagából készül az Ezüstbojtár vadonatúj, egész estés zenés színpadi változata.
2017. június 26-27.
Ken Ludwig
PRIMADONNÁK
bohózat két részben a Játékszín előadása
„Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán…” – olvassa a hirdetést Leo és Jack, a két állástalan Shakespeare-színész egy pályaudvar füstös várójában. Agyukban máris megfogan egy ördögi gondolat…
Szereplők: Nagy Sándor, Szente Vajk, Lévay Viktória, Földes Eszter, Németh Kristóf,
Zsurzs Kati, Pusztaszeri Kornél, Csonka András / Gieler Csaba
Rendező: Szirtes Tamás
2017.július 1.
Kacsóh Pongrác – Bakonyi Károly – Heltai Jenő
JÁNOS VITÉZ
daljáték-kámedi két részben – a kecskeméti Katona József Színház előadása
A fergeteges humorú, fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt szóló zenés János vitéz-adaptációban futballsztárok és operettdallamok mérkőznek meg egymással életre-halálra – mindez a tavalyi Meseautó-musical alkotóitól!
Főbb szerepekben: Orth Péter, Kékkovács Mara / Szabó Nikolett,Kiss Zoltán, Pál Attila, Dobó Enikő, Aradi Imre, Csombor Teréz,Sirkó László, Kanalas Dániel
Rendező: Szente Vajk
2017. július 3-4.
Ray Cooney – John Chapman
KÖLCSÖNLAKÁS
vígjáték két részben – a Játékszín előadása
Philip és Joanna elegáns londoni lakásában hetek óta tart a felújítás. Philip egyébként a nőcsábász hírében álló Henryvel működtet egy sikeres gyermekkönyvkiadót épp a házuk földszintjén. Philipék vendégségbe készülnek, ezt használná ki Henry, hogy titkos szeretőjével a társa lakásában randizzon.
És ekkor kezdődnek a bonyodalmak…
Szereplők: Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Debreczeny Csaba, Dobó Kata, Molnár Áron, Erdélyi Tímea, Klem Viktor, Szulák Andrea, Szabó Erika
Rendező: Kapitány Iván
2017.július 10.
Dale Wasserman – Mitch Leigh – Joe Darion
LA MANCHA LOVAGJA
musical két részben – a József Attila Színház előadása
Egy felejthetetlen kaland a kitartásról a fantázia és a valóság határán.
Szereplők: Zöld Csaba, Kálloy Molnár Péter, Foki Veronika, Blazsovszky Ákos, Gazdag Tibor, Fila Balázs, Kocsis Judit, Holecskó Orsolya, Ömböli Pál, Chajnóczki Balázs,Betz István, Botár Endre
Rendező: Nagy Viktor
2017.július 14.
Robert Dubac
A FÉRFIAGY – AVAGY NINCS ITT VALAMI ELLENTMONDÁS?
egyszemélyes vígjáték egy részben a Thália Színház előadása
Hat férfitípus elevenedik meg a színpadon, akik tanácsaikkal és történeteikkel inkább összezavarják Sanyit, semmint segítik abban, hogy a fenti, nagy kérdésre megtalálja a választ. Hogy ez végül sikerül-e neki, egyelőre maradjon titok!
Előadja: Csányi Sándor
Közreműködők: Fodor Annamária, Schell Judit, Vida Péter, Nyári Tünde
Rendező: Szirtes Tamás
2017.július 16.
Marc Camoletti
BOEING, BOEING – LESZÁLLÁS PÁRIZSBAN
romantikus vígjáték két részben a Thália Színház előadása
Bernard, a sztárépítész elegáns loft-lakásában éli gondtalan életét. Ha kinéz az ablakon, Párizsra lát.
Ha vacsorázna, a házvezetőnő viszi otthon a nemzetközi konyhát.
Ha menyasszonya megérkezik, mámorosan szeretik egymást.
Ha másik menyasszonya érkezik meg, vele is mámorosan szeretik egymást. Ha a harmadik, vele is…
Szereplők: Pindroch Csaba, Vida Péter, Molnár Piroska, Schell Judit,Gubás Gabi, Tóth Eszter
Rendező: Réthly Attila
2017. július 23. 19.00
A COMMANDARTE TÁRSULAT BEMUTATJA:
KALEIDOSZKÓP AVAGY AZ ARANYHALAT TOJÓ TYÚK – ÚJCIRKUSZ-VARIETÉ
A társulat 2015-ben alakult, fő kifejezőeszközük a LÉGTÁNC. Mit ígérnek ebben az előadásukban? Felhőtlen kikapcsolódást minden korosztálynak.
A társulat tagjai: André Rolland, Bagira kutyus, Fehér Dávid,Hegedüs Endóra, Nagy Zsuzsanna, Sánta Andrea, Török Boglárka, Valkó Bence, Virga Tímea
A belépés ingyenes.
2017.július 28-29.
Jeffrey Lane – David Yazbek
NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN
musical két részben a Budapesti Operettszínház előadása
Temperamentumos, latinos zene és igazi mediterrán életérzés a színpadon!
Szereplők: Peller Anna, Szomor György, Janza Kata, Gubik Petra,Ábrahám Gabriella, Kocsis Dénes, Simon Panna, Mészáros Árpád Zsolt, Petridisz Hrisztosz, Papadimitriu Athina
Közreműködik: Budapesti Operettszínház Zenekara és Évados Musical Együttese
Rendező: Réthly Attila | Művészeti vezető: KERO®
2017.augusztus 7.
HALVÁNYLILA GŐZ
a L'art pour l'art Társulat előadása
Hogy miért volt ez az előadás már a bemutatón hatalmas siker?
Hogy miért van tele a színdarab klasszikusnak ígérkező l’art pour l’artjelenettel, vetítéssel, verssel, dallal és egyebekkel? Ezekre a kérdésekre a Társulat tagjai is csak azt mondanák,hogy halványlila gőzük sincs.
Szereplők: Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt, Szászi Móni
2017. augusztus 8.
Szép Ernő – VŐLEGÉNY
vígjáték az Orlai Produkciós Iroda előadása
Szép Ernő a legnagyobb zsonglőr, kötéltáncos, illuzionista a magyar irodalomban.
Főbb szereplők: Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Takács Kati,Gazsó György, Tóth Ildikó, Fillár István, Szabó Irén, László Lili
Rendező: Novák Eszter
2017. augusztus 14-15.
Joe DiPietro
ÜGYES KIS HAZUGSÁGOK
vígjáték egy részben a Madách Színház előadása
A Tony-díjas Joe DiPietro pergő komédiája könnyed szórakozást ígér, de sokkal több annál. Miközben szellemesen mond ki csípős igazságokat, végül ráébreszt: időnként nem is olyan nagy baj,ha hagyjuk, hogy eltitkolt gondolatainkat, elhallgatott érzéseinket elsöpörje az őszinteség döbbenetes ereje.
Szereplők: Kerekes Éva, Szerednyey Béla, Balla Eszter, Nagy Sándor
Rendező: Szirtes Tamás
2017. szeptember 9.
SZÉKI TÁNCHISTÓRIÁK
táncjáték egy részben – A Nagyerdei Szabadtéri Játékok saját bemutatója
A székiek a történelmünk során bizonyságot adnak arról, hogyan élhetjük túl a történelmi viharokat. Mai napig a Kárpát-medence egyik legarchaikusabb magyar közösségét alkotják. Saját népi kultúrájukat élik meg viseletben, táncban, zenében, dalban, monda- és mesevilágban. A Nagyerdei Szabadtéri Játékok ezzel a tánctörténeti előadással tiszteleg a széki emberek példamutató összefogása és népművészetük megtartó ereje előtt.
Közreműködnek: Debreceni Népi Együttes Ifjúsági és Felnőtt tánckara, Forgórózsa Táncegyüttes, Hajdúböszörményi Bocskai Táncegyüttes
Rendező: Hercz Vilmos
ZENEI ÉS CSALÁDI PROGRAMOKRÓL:
2017.június 17.
A MAGYAR HONVÉDSÉG KÖZPONTI ZENEKARÁNAK KONCERTJE
A Nemzeti Katonazenekari Fesztivál záróakkordjaként a Magyar Honvédség Központi Zenekara világhírű musicalelőadásokból válogatva ad koncertet Ress Hajnalka és Egyházi Géza, a budapesti Madách Színház magánénekeseinek közreműködésével.
A belépés ingyenes.
2017. június 18. 17.00-21.00
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE! HURRÁ,VAKÁCIÓ!!!! – ÉVADZÁRÓ A VOJTINÁVAL
Játékos visszatekintő az évad előadásaira – Álmot szövünk Pendulával, Ördögöt hajszolunk Szerencsés Jánossal, Pinokkiót jó útra tereljük – interaktív játékok az elmúlt évad előadásaihoz kapcsolódóan, majd énekszóval búcsúznak és szélnek eresztik a bábszínház kulcsát
2017. augusztus 12. 17.00
KIMEGYEK HOLNAP AZ ÁLLATKERTBE – A MAKÁM CSALÁDI KONCERTJE
Hallunk a százlábú születéséről, a karikás szemű nyúl rémálmairól, egy álmedve téli settenkedéseiről, a csigabigák tavaszi báljának vendégseregéről, a kabócáról, aki nem szeretett tanulni és még a „ma született” aligátor gyerkőcre leselkedő veszélyekről is.
2017. augusztus 12. 20.00
KISS ÁDÁM A NAGYVILÁGBAN: 80 PERC ALATT A FÖLD KÖRÜL
Az elmúlt években rengeteg helyen járt a világban, ha nem fellépés, akkor forgatás céljából, egyszer még az is előfordult, hogy magánúton. Sok ország és nép kultúrájába nyert betekintést, és bizony csuda dolgokat látott, fantasztikus emberekkel ismerkedett meg a napsütötte Romániától a ködös Californiáig.
2017. augusztus 13. 17.00
GŐGÖS GÚNÁR GEDEON: KIUGROTT A GOMBÓC …
A Veronaki zenekar lemezbemutató családi koncertje
A világzenei hangzásban a magyar és erdélyi népzenei elemek mellett fellelhető a balkáni, a blues, valamint a popzene hangzásvilága.
2017. augusztus 13. 20.00
ZENEVONAT SZUPERKONCERT AZ LGT SZTÁRJAIVAL
A Zenevonat Szuperkoncert harmadik éve járja az országot az LGT legnagyobb slágereivel. Az Abrakazabra zenekar által létrehozott produkcióban a zenekar klasszikussá vált dalait. Közreműködnek: Karácsony János, Solti János, Veres Mónika Nika,Heincz Gábor Biga, Abrakazabra
2017. augusztus 17. 20.00
SEMMI KONFERENCIA
A Kiscsillag, az ország legnépszerűbb art-rock zenekara tavaly áprilisban újszerű, színházi elemeket, látványt felvonultató – a zenekar vezetője, Lovasi András meghatározása szerint „koncertszínház“ – irányba indult el. Az Erkel Színházban debütált darab címe Semmi Konferencia.
Az előadáson a Kiscsillag játssza a zenét, mellettük pedig olyan vendégelőadók lépnek fel, mint Péterfy Bori (Péterfy Bori & LoveBand, Falusi Mariann, Németh Juci, Földes Eszter, Varga Livius (Quimby), Likó Marcell (Vad Fruttik), Busa Pista (Irie Maffia). SZEREPLŐK: Leskovics Gábor – Jónás, Lovasi András – Kisfiú, Péterfy Bori – Anya. A SEMMI KONFERENCIA SZAKÉRTŐI: Busa Pista, Falusi Mariann,Földes Eszter, Likó Marcell, Németh Juci, Varga Livius
2017. augusztus 18. 20.00
SWING ÉS A BOOGIE – A DEBRECEN BIG BAND ÉS MAJSAI GÁBOR MŰSORA
Egy különleges műsorral, a „magyar Tom Jonesként és a swing nagyköveteként” is emlegetett Majsai Gáborral lépnek egy színpadra és kápráztatják el a zenekedvelő közönséget többek között olyan klasszikusokkal, mint Loui Amstrong híres Bicskamaxi című dala vagy Tom Jones Sex bomb című száma.
2017. augusztus 19. 20.00
„ÜNNEPI NYITÁNY” A KODÁLY FILHARMONIKUSOK DEBRECEN KONCERTJE
Szent István ünnepének előestéjére olyan zenei csokrot válogattak össze, mely nem pusztán kellemes nyáresti kikapcsolódást ígér, hanem szívet-lelket melengető módon készít föl nemzetünk legnagyobb ünnepére, a magyar államalapítás napjára.
2017. augusztus 22. 20.00
CSÍK ZENEKAR KONCERT, VENDÉG PRESSER GÁBOR
Közel 30 éve, hogy a magyar népzenei élet egyik lelkesen tanuló, tudását szeretettel továbbadó, bátran igényesen alkotó, elismerten népszerű együttese a Csík zenekar.
MOZIPROGRAMOK:
Nagyerdei Szabadtéri VÍGjátékok
2017. június 6. 21.00 | Gyalog galopp
magyarul beszélő, angol vígjáték, 92 perc, 1975
2017. július 18. 21.00 | Macskajaj
magyarul beszélő, jugoszláv-francia-német vígjáték, 127 perc, 1998
2017. augusztus 1. 20.30 | Hétalvó
magyarul beszélő, amerikai sci-fi vígjáték, 89 perc, 1973
2017. szeptember 5. 20.00 | Truman show
magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 103 perc, 1998
2017. szeptember 19. 20.00 | Blöff
magyarul beszélő, angol-amerikai akció-vígjáték, 104 perc, 2000
Belépés: 500 Ft-os napi jeggyel
Debrecen vonzza a filmeket! (Debrecen 2023)
2017. augusztus 20. 23.23
Tankcsapda – Jubileum 25 magyarul beszélő koncertfilm
2017. augusztus 23.
20.23 | Macerás ügyek magyar filmdráma, 83 perc, 2000
22.00 | Az ajtó magyar-német filmdráma, 94 perc, 2012
Belépés: 500 Ft-os napi jeggyel
SZÍNHÁZI EGYÜTTMŰKÖDÉS A SZABADTÉRIN TÚL:
Korunk legforróbb musicalszenzációja lesz a Főnix Csarnokban! Benny Andersson – Björn Ulvaeus – Catherine Johnson: MAMMA MIA! – Főnix Csarnok, 2017. november 17-18. A 2014-es sikerprodukció Budapest és Szeged után Debrecenben!
A Jézus Krisztus Szupersztár tavalyi nagysikerű debreceni bemutatkozását követően 2017 novemberében a Főnix Rendezvényszervező a Madách Színházzal való 2017. évi együttműködésének harmadik pilléreként ismét egy új zenés színpadi világsiker bemutatására vállalkozik. Budapest és Szeged után Debrecen közönsége előtt is színre kerül a Madách Színház immár legendássá vált Mamma Mia!-produkciója! A felejthetetlen ABBA-dalokra épülő, a világon már több millió néző által látott világhírű musical Szirtes Tamás rendezésében és a Madách Színház sztárjaival kerül színre a debreceni Főnix Csarnokban.
BELÉPŐJEGYÉVEL MOST INGYEN UTAZHAT A VILLAMOSON!
A Nagyerdei Szabadtéri Játékok és a DKV Zrt. jóvoltából a Nagyerdei Szabadtéri Színpad 23. évadának színházi előadásaira váltott belépőjeggyel rendelkezők térítésmentesen utazhatnak a Színpadhoz legközelebb eső „Egyetem” megállótól a „Nagyállomás” megállóig . A színházi előadásra váltott belépőjegy egyszeri utazásra jogosít, kizárólag az adott előadás napján, annak végét követően és a
DKV Zrt. villamosjárataira érvényes. Az utazásra való jogosultság igazolásához kérjük, mutassák fel az előadásra váltott belépőjegyüket a járművezetőnek, illetve jegyellenőrzés esetén az ellenőrnek.
További információ, esőszabályzat, online jegyvásárlás:
www.nagyerdeiszabadteri.hu
Hozzászólások