A Jóbarátok 17. évfordulós különkiadása egy bő másfélórás nosztalgiabomba teletömve celebekkel.
2019 novemberében a The Hollywood Reporter megírta, hogy a Warner Bros belekezdett valami Jóbarátokkal kapcsolatos műsorba, de hivatalosan csak 2020 februárban jelentették be, hogy mi is készül. Először 2020 márciusában, majd augusztusban akarták felvenni, de a járvány mindkétszer meghiúsította, idén áprilisban végre sikerült. Ez is HBO Max original tartalom, mint például a Zack Snyder: Az Igazság Ligája, így tegnaptól már magyar felirattal is elérhető az HBO Gó-n.
Mi a Jóbarátok? Egy 1994 és 2004 között futott amerikai sitcom 6 fiatal barátról. 6 éven át volt a legnépszerűbb vígjáték 25 milliós átlagnézettséggel. Az utolsó részt 52 millióan követték, ami az 5. legnézettebb sorozatfinálé a televíziózás történetében. Összehasonlításként az Agymenők 16 milliós átlagnézettséggel volt 6 évig a legnépszerűbb vígjáték.
Magyarországon folyamatosan vetíti legalább egy csatorna. Jelenleg a Viasat3, Viasat6, Comedy Central Family, HBO2 és HBO3 TV-csatornákon látható, illetve elérhető az HBO Go streaming szolgáltatáson is.
A főszerepet játszó hat színész nagyon híres lett, ezzel a sorozattal lettek befutott sztárok. Ezért mindegyiküket láthattuk már más filmekben vagy sorozatokban, Jennifer Aniston (Boldogság bármi áron), David Schwimmer (Az elit alakulat), Courteney Cox (Született Szinglik), Matthew Perry (A diadal), Lisa Kudrow (A visszatérés) és Matt LeBlanc (Sikersorozat).

Több könyvet is írtak a sorozatról. A Mindörökké Jóbarátok – Az epizódok története, A Jóbarátok-generáció – Mi zajlott a színfalak mögött? és a Receptek – A Jóbarátok rajongóinak nélkülözhetetlen szakácskönyve magyarul is megjelent, illetve előkészületben van a Jóbarátok – A hivatalos szakácskönyv.
A különkiadás a sorozat utolsó jeleneténél veszi fel a fonalat, majd tesz egy 17 éves időugrást. Viszont ez már nem egy vígjáték, a színészek saját magukként vannak jelen, nem a sorozatbéli szerepeiket játsszák. Ebből következik, hogy látjuk a teljes 24-es stúdiót, nem csak a díszletek belsőjét. Érdekes látni, hogy a kávézó csak pár lépésnyire található a lakásoktól.
A hat sztár egyesével érkezik. Mint az osztálytalálkozókon szokás, egyből azt nézzük, ki mennyit változott. Jelen esetben legjobban Matt LeBlanc változott meg, izmos macsóból pocakos, ősz papó lett. A nők alig változtak.
A show egyik felét a nosztalgia teszi ki. Felidézik többek között azt, hogy ki mit vitt magával a kellékek közül emlékbe, és mire emlékszik vagy nem emlékszik a sorozatból. Előkerülnek bakik is. Az alkotók felidézik, hogy a saját életükből merítettek ihletet, illetve hogyan válogatták ki a szereplőket.

A másik fele a sztárvendégek. James Corden vezeti a műsort, akinek saját late night show-ja is van. A közönség soraiban ülnek az alkotók (Marta Kauffmann, David Crane és Kevin Bright) is.
Megjelenik sok mellékszereplő a sorozatból. A már 80 éves Mr. Heckles (Larry Hankin), Rachel húga (Reese Witherspoon), Joey kézikertestvére (Thomas Lennon), Richard (Tom Selleck), Ross és Monica szülei, Judy és Jack Geller (Christina Pickles és Elliott Gould), Janice (Maggie Wheeler), Günther (James Michael Tyler) is visszatér.
Megjelennek rajongók a világ körül, közülük a híresebbek a BTS, Malála Júszafzai, David Beckham, Mindy Kaling és Kit Harrington. Valamint a sorozat legjobb jelmezeit a következő sztárok mutatják be, Cindy Crawford, Justin Bieber és Cara Delevigne. A kihagyhatatlan Büdös macska dal is elhangzik Lady Gaga előadásában.
A műsor kicsit talán felülértékeli a sorozat szerepét, de ez a dolga. 17 év után senki nem azért gyűl össze vagy nézi meg otthon, hogy a hibákra és a kellemetlenségekre emlékeztessék. Kivéve persze az osztálytalálkozókat, de ez most nem az.

Klipshow. Sok rövid szegmensből áll össze, van felvezető a szereplők találkozásával, a főcím szekvencia újra játszása a szökőkútnál, aztán közönség előtti improvizációk, olvasópróbák, beszélgetős részek, bejátszások (archív felvételek és a külső helyszíneken felvett anyagok).
A végén a szereplők elképzelték azt is, hogyan folytatódhatott volna a történet.
Csak azoknak ajánlom, akik szerették a sorozatot. Ezzel nem szabad és nem is érdemes kezdeni a Jóbarátokat, illetve önmagában, a sorozat ismerete nélkül nem állja meg a helyét a rengeteg híresség szereplése ellenére sem. De nem is kell neki, hiszen több tízmillióan nézték és nézik még mindig világszerte.










Hozzászólások