Egy hajdúnánási telepen, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsa telepen azonosították a vírust.
Ismét megjelent a madárinfluenza Hajdú-Bihar vármegyében– olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján megjelent közleményben. Mint írják,
a laboratórium magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, és már a gyanú alapján megkezdődött az érintett állomány felszámolása. Az újabb megbetegedések is igazolják, kiemelten fontos, hogy a baromfitartók fokozottan betartsák a járványügyi előírásokat.
A közlemény kiemeli, hogy a Hajdú-Bihar vármegyei
Hajdúnánáson található, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsa telepen azonosították a vírust.
Az állattartó a megemelkedett elhullás, a csökkent takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés drasztikus visszaesése miatt gyanakodott a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.
Az állomány felszámolását – már a gyanú alapján – megkezdték a hatóságok: a gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározták a tíz kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet.
A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás jelenleg is folyamatban van. A Nébih továbbra is kéri az állattartókat, hogy
fokozottan tartsák be a járványvédelmi előírásokat, hiszen a baromfiállományokat csak felelős hozzáállással óvhatják meg a fertőzéstől.
Az állatok megóvása, a fertőzés megelőzése érdekében lényeges, hogy kiemelten ügyeljenek a személy- és járműforgalomra, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére– jelezték.










Hozzászólások