Szombaton este nyolc órakor a Hódosban a Magura Ciasadine (Nagydisznód) ellen teheti meg az első lépést a DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata az EHF Európa Liga csoportköre felé.
Mint a klub hivatalos honlapka írja, brazil, orosz, szerb, horvát, macedón és román válogatottakra épül kupaellenfél kerete. A nagydisznódi együttes az EHF Európa Liga második selejtezőkörében a cseh Banik Most csapatával találkozott, s a csehországi egygólos győzelem után hazai pályán közel állt a kieséshez. Végül a Banik egy góllal nyert Erdélyben, s idegenben lőtt több találatának köszönhetően lépett tovább a Magura Cisnadie. A debreceniek riválisa hat győzelemmel és három vereséggel jelenleg ötödik a román bajnokságban, legutóbb kedden a Craiovát győzte le 30–28-ra.
„Négy évvel ezelőtt játszottam a Magura Cisnadie csapatában és szép emlékeim vannak, hiszen érmesek lettünk a bajnokságban – mondta világbajnok brazil jobbszélső, Mariana Costa. – Szombaton nagyon kemény meccs vár ránk, a román csapatok mindig nagyon harcosak, éppen ezért szoros csatára számítok. Keményen dolgoztunk azért, hogy sikeresek legyünk, így bízom benne, hogy jó meccset játszunk és olyan előnyt szerzünk, amely elég lehet a visszavágóra.”
A debreceni ultrák is szeretnék emlékezetessé tenni a kupameccset, s hogy felhívásukban fogalmaztak „nemzetközi kézimeccseink eddigi legnagyobb koreográfiájával készülünk!” Ennek elősegítése érdekében azt kérik, hogy mindenki foglalja el a helyét a csarnokban egy órával a kezdés előtt. A dresscode pedig piros, azaz mindenki öltözzön pirosba!
(Fotó: dvsckezilabda.hu)










Hozzászólások