Június 9-én, csütörtökön 16 órakor kísérik utolsó útjára Duró Józsefet, a debreceni Köztemető 2. számú ravatalozójából – derült ki a dvsc.hu cikkéből.
Mint azt a HajduPress is megírta, vasárnap 55 éves korában elhunyt Duró József, a DVSC egykori kiváló futballistája. Berettyóújfalui születésű válogatott középpályás 1985-ben a DMVSC csapatában mutatkozott be az élvonalban, ahol 75 mérkőzésen lépett pályára, majd három év múlva a Vasashoz igazolt.
Az 1991–92-es szezonban a Siófoki Bányász labdarúgója volt. 1992 és 1996 között a Kispest Honvéd csapatában szerepelt, és első idényben tagja volt a bajnokságot nyert csapatnak. 1996-ban az izraeli Bné Jehuda együtteshez szerződött, ahonnan egy idény után hazatért.
Pályafutását a BVSC csapatánál folytatta, majd 2000 és 2002 között három szezont a Dorogi FC-nél töltött, mielőtt befejezte volna az aktív játékot. A válogatottban 1990 és 1995 között 21 alkalommal szerepelt. 2003-ban a Kispest Honvéd vezetőedzője is volt. Szerepelt a DVSC öregfiúk együttesében is.
Fotó: dvsc.hu
Hozzászólások