Előkerült az alkoholszonda is.
Ittasan hajtott neki egy útjelző táblának egy férfi Hajfúböszörményben– írja a police.hu. A közlemény szerint,
a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett Hajdúböszörmény, Külső-Dorogi utcán szeptember 13-án 12 óra körül. A sofőr, a Fürdő utca kereszteződéséhez érve járműjével kidöntött egy „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát, továbbhajtott, majd pár perc múlva kerékpárral visszament a helyszínre.
A felelősségre vonás nem maradt el, hiszen a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a férfival szemben, ami kimutatta. hogy ittasan ült volán mögé. A rendőrségi fotókon jól látszik, hogy a kesztyűtartó tele van alkoholos üvegekkel.

A gyanúsítottat végül előállították, kihallgatásán beismerő vallomást tett.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:
– Az alkohol már kis mennyiségben is veszélyezteti a biztonságos vezetést.
– Alkohol hatására nő a reakcióidő, tompulnak a reflexek.
– Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!
Hozzászólások