Előzetes ok nélkül, teljesen ismerteleneket bántalmazott.
Verekedő akadt rendőrkézre hétvégén a Nagyerdőn– derül ki a police.hu-n megjelent közleményből. Mint írják,
a rendőrségre több bejelentés érkezett március 20-án hajnalban arról, hogy egy férfi járókelőket bántalmaz Debrecenben, a Nagyerdőn. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol több sértettet is találtak, akik elmondták, hogy az elkövető minden előzmény nélkül beléjük kötött, majd ütni-verni kezdte őket. Előszőr egy férfit bántalmazott, majd nem sokkal később két társaságnak is nekiesett. Itt már válogatás nélkül ütött mindenkit, férfiakat és nőket is egyaránt.
A rendőrök a pontos személyleírásnak köszönhetően fél órán belül elfogták a 20 éves helyi lakost, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A közlemény szerint, a dühöngő férfi kihallgatására már lecsillapodott, ahol részletes beismerővallomást tett a rendőröknnek.
Tettét azzal magyarázta, hogy az alkoholtól mindig ingerült lesz.
A sértettek könnyű sérüléseket szenvedtek. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a gyanúsítottal szemben.
Hozzászólások