Gyermek Egészségnapot szervez áprilisban a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete.
Az eseményre Április 28-án kerül sor 8:30-12:30 között a debreceni Ifjúsági Házban, ahova közel 200 óvodáskorú gyermeket várnak.
A program alapját a Teddy Maci Kórház adja, mely Svédországból származik, és célja, hogy csökkentse a gyermekeben az orvosoktól, orvosi beavatkozásoktól való félelmet, azáltal, hogy az orvostanhallgatók játékos formában bemutatnak a gyerekeknek néhány orvosi eszközt, és ezekkel közösen meggyógyítják a beteg macikat. A Teddy Macinak még az is a különlegessége, hogy plüss belső szervekkel rendelkezik, így a kicsik ezekkel is megismerkedhetnek.
A debreceni orvostanhallgatók 2005 óta járják a debreceni és Debrecen közeli óvodákat, hogy minél több gyermek egészségneveléséhez hozzájáruljanak. Hogy már ilyen kicsi korban minél szélesebb egészségügyi ismereteket nyújtsanak a gyerekeknek és eloszlassuk bennük a félelmeket, és a későbbiekben egy tudatos, véradásra és szűrővizsgálatokra rendszeresen járó generáció váljon belőlük.
Ezen túl több, interaktív programmal is várják a gyermekeket, mint például a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány munkatársai által tartott bemutató, a Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány munkatársaival való megismerkedés, de lesz még arcfestés is.










Hozzászólások