Ugyan az elmúlt időszakban jóval enyhébb telek voltak mint amiket megszokhattunk, azonban éjszakánként továbbra is előfordulnak kemény mínuszok, talajmenti fagyok. Talán ez a legmegfelelőbb időszak arra, hogy beszéljünk a jégkárok elleni védekezésről. Czár Gábor, a Praktiker Létesítménygazdálkodási vezetője beszélt arról, hogy melyek a legfontosabb teendők.
Hogyan védekezzünk a jégkárok ellen?
A vízvezetékek, vízmérők és egyéb szerelvények téliesítése, egy megkerülhetetlen tennivaló – sok fejtörést megspórolhatunk magunknak, ha időben gondolkozunk, – hívta fel a figyelmet a Magyar Vízközmű Szövetség a közleményben. A nem lakott ingatlanokban, nyaralókban természetesen vízteleníteni kell a teljes rendszert, ez a kiindulópont, ugyanakkor a lakóházaknál is van pár dolog, amiről gondoskodni kell.
Az egyik ilyen feladat a vízmérőakna szigetelése, de a pincei vagy kerti vezetékszakaszok szigetelésére is figyelmet kell fordítanunk, hiszen ezek jóval nagyobb terhelésnek vannak kitéve ilyenkor. Ami pedig a földalatti vezetékeket illeti:
érdemes tudni, hogy Magyarországon a fagyhatár jellemzően 80-120 centiméteren található, tehát az ilyen mélységben futó vezetékek nagyobb hidegben is védettek maradnak.
Jégmentesítés környezetbarát módon. Lehetséges?
Fontos, hogy a legmakacsabb vékony kis rétegtől is meg kell szabadulnunk, hogy véletlenül se hagyjunk magunk után egy korcsolyapályát. Habár sokan tudják már, hogy a só a környezetre, kiváltképp a növényvilágra káros, a városban még mindig sok helyen használják. Ezt viszont senkinek sem ajánljuk, mivel a kutyák tappancsait ugyanúgy marja, mint a növények szárait. Még szerencse, hogy számos remek alternatíva van már, ami ugyanolyan hatásos, mint a só. De mik is ezek az alternatívák?
A fenntarthatóság jegyében használhatjuk a kandallóból vagy kályhából származó hamut, ez tényleg nem kerül semmibe. Ha viszont nincsen fatüzelésű fűtőegység otthonunkban, akkor a homok, a finomra őrölt fűrészpor vagy a műhelyből származó egyszerű faforgács is tökéletes megoldás. Mindezek mellett fontos még megemlíteni a Zeokali elnevezésű innovatív útszórót:
ez tulajdonképpen apró szemcséjű kavicsok elegye, ami jóval kevesebb lassan szivárgó káros anyagot tartalmaz, mint a só.
Hatékony hóeltakarítás? Hogyan?
Sok mindenkivel előfordult már, hogy reggel a ház előtt, a járdán, a lépcsőkön mindenhol friss hóval találkozott. Nemcsak másoknak, hanem magunknak is akkor tesszük a legjobbat, ha azt rögtön eltakarítjuk. Nyilvánvalóan nem a legideálisabb reggeli program, de egy hideg nap végére vagy másnapra könnyen odafagyhat, amit már sokkal nagyobb munka felkaparni.
Bármikor is látunk neki a feladatnak, egy seprűre és egy jó lapátra mindenképp szükségünk lesz! Ideális választás lehet egy szilikonnal bevont, enyhén hajlított nyelű hólapát, melynek szélessége nem haladja meg a 45 centimétert. A szilikon stabil fogást biztosít, ideális méretének köszönhetően pedig hatékonyan lehet vele dolgozni. Ha rendszeresen nagyobb területen kell takarítanunk, akkor érdemes egy hómarót beszerezni, amit – a fűnyíróhoz hasonlóan – egyszerűen tolni kell, így időt és energiát is spórolhatunk.Plusz egy tipp:
mínusz 5 fok alatt felesleges kémiai anyagokat használni, ilyenkor nem segít más, csak a jó öreg seprű és lapát!










Hozzászólások