Jelentős anyagi forrásból fejlődhet három Hajdú-Bihar megyei város, többek közt a Megyei Önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program „Leromlott városi területek rehabilitációja” elnevezésű kiírás kapcsán.
A napokban több mint 750 millió forint érkezik majd a megyébe az elmaradottabb részek felzárkóztatására:
- Hajdúszoboszló több mint 111 millió,
- Nádudvar pedig közel 350 millió forintot nyert
„A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” című pályázat sikeres elnyerésével pedig
- Hajdúszoboszló 35 millió,
- Nádudvar 105 millió,
- Polgár 150 millió forintot kap.
A támogatást főként útfelújításra, csapadékvíz-elvezető rendszer és közvilágítás kiépítésére, szociális bérlakások építésére vagy felújítására, valamint közösségépítő és egészségfejlesztő programok megvalósítására fordítják majd a fent említett települések.










Hozzászólások