A debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad idei programsorozatának sokszínűségét mutatja, hogy a klasszikus, minden idők legsikeresebb Broadway-musicalje, a Chicago után június 5-én este ennek a műfajnak egy minden szempontból friss és modern „példányát” élvezhette végig a közönség. Jeanie Linders Menopauza című zenés-szórakoztató produkcióját a budapesti Játékszín hozta el a cívisvárosba.
Az előadás egyik nagy érdeme, hogy az elvileg a New York-i Bloomingdale’s áruházban játszódó történetet a rendező, Tallós Rita – köszönhetően annak is, hogy ma már mindenhol, minden nagyvárosban fellelhetők ezek a „csilivili” bevásárlóközpontok – „magyarosította”. Azaz olyan, a magyar viszonyokra jellemző „ki- és beszólásokkal” tarkította, amely a hazai közönség számára még inkább befogadhatóbbá, így még szórakoztatóbbá teszi a darab fő csapásirányát, azaz az egyébként a világ bármely táján élő nőkre egy idő után „lecsapó” biológiai jelenséget, a menopauzát körüljáró szüzsét. Hiszen, amikor darabban szereplő négy, ezzel a problémával szembesülő, de még mindig női vonzereje teljében lévő nő – akiket Hernádi Judit, Náray Erika, Szulák Andrea és Tóth Enikő testesít meg – arról beszélget, hogy a változás a ’80-as években számukra egész mást jelentett, mint mostanság, a magyar rendszerváltás körüli „hercehurcát” is képbe hozza. Amely – tudjuk meg a további jelenetekből – „semmi” volt ahhoz képest, amit most „változásként” ezek a nők megélnek.
A darabot promotáló ismertetőkben feltüntetett szereplők jelzője alapján, hogy itt egy profit, egy celebet, egy vegát és egy hátébét, azaz háztartásbelit fogunk magunk előtt látni, azt hihetnénk, hogy négy különböző élettörténet, négy különböző női sors fog kibontakozni előttünk. Ám Tallós Rita koncepciójában épp az a lényeg, hogy ez a négy, elvileg társadalmi, szociológiai szinten egymással soha nem „közösködő”, egymással nem érintkező „típus” mégis találkozik, találkozhat, mégpedig amiatt, mert lett légyen valaki vezető pozíciójú, vagy „csupán” az otthoni munka elvégzését magára vállaló hölgy, a menopauza tünetei, a „banyaláz” eléri, s ezzel akarva-akaratlanul azonos szintre hozza a többi nővel.
A menopauza által „társakká formált” nők egyformán megélt hőhullámai, alvászavarai, súlyproblémái, a szexuális életre is kiható bosszantó jelenségei lesz tehát az a „vezető szála” a produkciónak, amely a darab elejétől a végéig a rendező és a színművészek profizmusa miatt hihetetlenül magas színvonalon tárul elénk. Azt tudtuk, hogy ennek a négy művésznek kiváló a hangja, de ahogyan itt a tüneteket egy-egy világsláger keretében – például a Queen, Madonna, vagy épp Steve Wonder szerezte dal – magyarosított, azaz humoros magyar szöveggel ellátott formájában felfestik, az a zsenialitás kategóriája. És nemcsak azért, mert ezek a színésznők arra is képesek, hogy gyakorlatilag egy szón belül prózából éneklésbe „csapjanak át”, hanem azért, mert mindezt az egyébként tényleg pokolian zavaró tünetegyüttest képesek maximális öniróniával tálalni.
Tehát nem arról van szó, hogy sajnáltatnák magukat, hanem arról, hogy hogyan lehet ezeket a nem egyszerű biológiai szintű változásokat a belső szorongást, vagy akár a depressziót leküzdve kívülről, felülről látni és kezelni, s épp ezért, ebből a látásmódból fakadóan győztesként kijönni belőle. S ezáltal megmutatni a világnak, hogy negyven, ötven felett is van élet, ha valaki a napos oldal felől közelít hozzá a változások ellenére is.
Tallós Rita rendezésének ehhez a pozitív szemléletformálási törekvéséhez a darab technikai kivitelezése is nagyban hozzájárul. Hiszen a jelenetek szintjén is kiválóan egymásra épülő előadásban az áruház minden egyes emeletén a különböző kereskedelmi osztályokon árult termékeken keresztül szembesülünk a menopauzával küszködő nők „nyomorával”. Azzal, hogy a designer-holmik csak xs-es méretben kaphatók, hogy az étlapokon csak olyan ételek szerepelnek, ami a változó korú nők állandó fogyókúrájába csöppet se fér bele, a szexshop kínálatáról már nem is beszélve. De épp ez utóbbi „áruházi szint” mutatja, hogy az előítéletek ellenére itt még a hátébé is magára találhat, ha ismét kellő öniróniával és humorral kezeli a férjével kialakult, pontosabban mostanában inkább sehogy se alakult szexuális életét.
A rendezés a legapróbb nüanszokra is figyel: a nők újonnan felpróbált ruháiról soha nem hiányozhat az árat jelző címke, s a négy hölgy jelenetről jelenetre változó öltözéke soha nem mindig egyforma: valami kis változás, változtatás egyikük sziluettjében mindig tapasztalható a másik hároméhoz képest, ezzel is tökéletesítve a színpadképet. Amelyet a kivetítővel ellátott háttér tovább fokoz: minden egyes jelenet, minden egyes dal „tartalmát” humoros képek, videóinstallációk kísérik, a vissza-visszatérő motívumot, a hőhullámot pedig a háttérben egy kitörni készülő vulkán szimbolizálja.
A szórakoztató jellege ellenére ugyanakkor a produkció nem szűkölködik megható jelenetekben sem. Ilyen például az, amikor a profit játszó Hernádi Judit a fiatalságát „siratva” a háttérben a „zsenge” korában készült képeivel szembesül és szembesít bennünket, vagy amikor a négy hölgy mindegyike az idős édesanyjának telefonál, s elgondolkodtató módon tárja elénk a „mamákkal” kapcsolatos gondokat-problémákat.
Ám dramaturgiailag ezek a komolyabb részek is a darab olyan „helyein” következnek be, amelyek nem zavarják a végkifejletet. Azaz a négy, dögös piros ruhában, valódi dívaként elénk járuló művésznő utolsó dalát, amely az „ugye, jó így, lányok” sorával végképp belénk vési: helyes hozzáállással ezt a fajta változást is remekül át lehet vészelni.
Az alkotók:
A profi: Hernádi Judit
A vega: Szulák Andrea
A celeb: Tóth Enikő
A hátébé: Náray Erika
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Zenei vezető: Gulyás Levente
Díszlettervező: Kovács Yvette Alida
Jelmeztervező: Papp János
Koreográfus: Tallós Andrea
Videógrafika: Csontó András, Csontó Máté
Rendezőasszisztens: Varga Miklós
Rendező: Tallós Rita
Gyürky Katalin
Hozzászólások