A Debreceni Egyetemi Napokon, október 5-7. között folytatódik az Agyüzem innovációs ötletpályázat, amit a Campus és Zamat fesztiválokon ismerhetett meg a közönség. Ezúttal az Egyetem téri egyetemi campuson a kollégiumoknál lehet az ötleteket „jól kisütni”.
Az ötletpályázat célja, hogy a résztvevők ötletei felszínre kerülhessenek, illetve az INNOVA Észak-Alföld Nonprofit Kft. és partnerei (Debreceni Egyetem, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara) segítséget nyújtsanak azok megvalósításához, továbbfejlesztéséhez. A Campus és Zamat fesztiválokon összesen már több mint ezer új megoldást osztottak meg a vállalkozó kedvűek a szervezőkkel, akik az élelmiszeripar, az informatika-elektronika és a gyógyszeripar területeiről várnak új ötleteket.
„A Zamat fesztiválon is nagyon népszerűek voltunk, a várakozásokon felüli látogatószámmal, a legtöbb innovatív megoldást az élelmiszeripar területéről hoztak a résztvevők, akik ezért helyben egy finom, friss palacsintát is kaptak. Mivel a palacsintasütés nagyon tetszett a közönségnek, az Egyetemi Napok alatt, október 5-7. között napközben az egyetemi kollégiumoknál üzemel majd az Agyüzem konyhája” – tájékoztatott Gregán Orsolya, az INNOVA Észak-Alföld Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A szervezők a résztvevőktől azt kérik, hogy ötleteiket az agyuzem.hu weblapon is töltsék fel, mert a zsűri úgy tudja majd értékelni a beérkezett újító szándékú elképzeléseket, melyek közül a leginnovatívabbakat támogatják és jutalmazzák ajándékokkal.










Hozzászólások