Necces kérdésbe futottam bele az imént, mutatom: „Nálatok otthon ki főz? Evidens hogy a nőnek kell főznie egy párkapcsolatban, vagy elvárható, hogy a férfi is tudjon "összeütni valamit"?
Én speciel nem tudok főzni, nem is nagyon szeretek időt pazarolni ilyesmire, pláne úgy hogy utána nekem sem ízlik az általam megfőzött kotyvalék. Elvárhatom a páromtól, hogy néha ő is főzzön valamit, vagy esetleg átvállalja kompletten a főzést? (minden házimunkát szívesen megcsinálok, csak ezt utálom)… 21 éves nő.”
Ugye? Valóban necces a kérdés, de meg lehet próbálni válaszolni.
S talán itt jön be az első legfontosabb kérdés: ha férfiként mindent én csinálok odahaza, akkor minek mellém a NŐ? Testi felüdülést, női ivócimborát ugyebár más jelenlétének kötelező jellegű elviselése nélkül is lehet találni. Nem, ez nem így működik.
Sőt! Főzni sem kell, csak számolni kell. Egy menü Debrecenben minimum 900 forint. Ha 30 napig menün élek, akkor 27 ezer forintot költök csak menüre. Ha a kedves párom is menün él, akkor ez 54 ezer forint kiadás lesz, pusztán ebédre.
Nem beszéltünk még reggeliről, vacsoráról, romantikus éttermi vacsoráról pláne nem. Így bizony drága tud lenni az élet, semmi kétség. Egy hónap alatt simán el lehet költeni nem nagy adag, napi egyszeri étkezésre 50 kiló hús árát, inkább ne is számoljunk.
Ugyanakkor tudom, nincs idő ilyesmire. Mert bizony őrülten nehéz dolog összedobni 30-40 perc alatt két napra egy finom főzeléket, necces dolog 25 perc alatt készíteni egy túrós csuszát, gáz fél órát szánni kétnapi levesre, felmérhetetlen teher percek alatt teledobálni egy tepsit, majd órákra magára hagyni. Értem én, nincs erre idő, meg mosogatni is kell, meg gondolkodni is, ez így már sok. Főleg ha gyerek van. Azt a gyereket ugyebár képtelenség az ebédlőben, a konyhában, főzés közben lekötni, szórakoztatni, netalántán játékosan bevonni, megtanítani neki egy-két fogást. Nyilván kizárt.
Szerencsések vagyunk a nejemmel. Minket bevontak akkoriban. Sosem vettünk menüt, mindig volt főtt étel odahaza, valahogy elkészült. Este is, fáradtan is, két kisgyerek mellett is hol apám, hol anyám főzött. Lehet, hogy két napig ettük ugyanazt(azért ki lehet bírni), de hazai volt, otthon főtt, még mi is kavargattuk néha. A feleségem 10 évesen önállóan készítette házilag a majonézt a salátákhoz, és igen, 10 évesen elmosogatott és fel is mosott odahaza. Így nevelték, Istennek hála.
Aztán megtanított engem is főzni. Azt mondja, nagy sikerrel. Mi több, lassan kiszorítottam a konyhából, és főzünk. Nem mindig élvezet, de ragaszkodunk hozzá.
Főzünk, mert nem akarunk az élelmiszer- és vendéglátóipar halálos áldozatai lenni. Főzünk, mert nem akarunk ennyi pénzt kiadni kis adag moslékokért, agyonlisztezett, agyoncukrozott szemetekért.
Hogy ki főz? Férfi vagy nő? Ilyen kérdés nincs egy normális kapcsolatban, családban. Az főz, aki ráér, tud és akar. Ha a NŐ főz, az szívmelengető nekem, ha a FÉRFI főz, akkor meg Ő hálás, amiért mentesítettem ez alól. (Ha a bejárónők hada főz, akkor az megint más, de nincs bejárónőnk.) Nincs ebben igazság. Illetve van. Merthogy annyit valóban változott a világ, hogy nincsenek tipikus női és férfi szerepek, de évszázadok óta jól esik, és évszázadokig jól is fog esni férfinak, nőnek is a segítség mosásban, teregetésben, főzésben, mosogatásban, vasalásban, felmosásban. A "nem érdekel", a "nem tudom", a "leszarom" pedig a legrosszabb hozzáállás.
Kopányi Balázs
Hozzászólások