Ritkán látunk a művészvilágban példát arra, hogy valaki egyszemélyben író, forgatókönyvíró és filmrendező is legyen. Ezért (is) nagyon izgalmas a napokban a hazai mozikba kerülő A hajfonat című film, ugyanis ennek az alkotásnak a fent említett három szegmense bizony egyetlen személyhez kötődik: Laetitia Colombani 2017-ben írta meg a filmmel azonos című regényét, amelyből aztán forgatókönyvet készített, majd pedig francia – kanadai – olasz – belga koprodukcióban le is forgatta azt.
A történet három szálon fut: a világ három, egymástól nagyon eltérő tájékán, nagyon más kulturális és gazdasági háttérrel rendelkező országában, Indiában, Olaszországban és Kanadában találkozunk három, egymáshoz látszólag semmiben sem hasonlító nő sorsával. Indiában ismerjük meg a kaszton kívüli, ezért rendkívül behatárolt lehetőségek között élő Smitát (Mia Maelzer), aki latrinatisztításból tengeti életét a réten a patkányokat(!) összeszedő, majd azokat étkezés céljára felhasználó férjével. Na meg a tíz év körüli kislányával, akivel kapcsolatban tudja: az egyedül üdvözítő az lenne számára, ha iskolába járhatna, mert csak a tudás megszerzése útján törhetne ki ebből a megalázó helyzetből. Kaszton kívüli szülők gyermekei azonban nem vehetnek részt az állami oktatásban… Majd egy éles snittel már Szicíliában találjuk magunkat, ahol a csodaszép Giulia (Fotini Peluso) az apjával közösen működtetett cégében női parókák gyártására szakosodott, és láthatóan ő tartja el az egyébként népes családját. A következő jelenetsor pedig már a kanadai Montréalba kalauzol bennünket, ahol azt a három gyermekét egyedül nevelő Sarah-t (Kim Raver) ismerjük meg, aki a kissé rendezetlen magánélete mellett csodálatos karriert – s ezzel igen nagyfokú anyagi jólétet is – tudhat magáénak: egy piacvezető cég ügyvédjeként ráadásul előléptetés előtt áll.
Az izgalmas történetszövésnek és a kiváló rendezésnek hála ezen képsorokat látva számomra azonnal egy régről eredeztethető elmélet jutott az eszembe: az úgynevezett pillangó-effektus. Mely szerint, ha a világ valamely táján egy pillangó megrezegteti a szárnyát, az a világ más részén földrengést indíthat el. Ez jutott eszembe, mert éreztem, hogy e három nő sorsa valahogy össze fog kapcsolódni, csak ahhoz Indiában el kell egy pillangónak repülnie, hogy Olaszországban illetve Kanadában történjék valami. Valami, ami nem független a kiinduló ponttól, azaz Smita és a családja kilátástalan helyzetétől.
S az „elméletem” beigazolódni látszott, amikor az első három jelenethez képest egyre gyorsuló, azaz a három tájegységet és sorsot egyre gyorsabban váltakoztató történetből kiderül: nemcsak Smita, hanem Giulia és Sarah is nagy bajban van. Anélkül, hogy túl sokat elárulnék a sztoriból, a továbbiak megértése céljából annyit mindenképp jeleznék, hogy a dúsgazdag Sarah-ról kiderül: rákos beteg, Giulia számára pedig, miután meghal az apja, világossá válik, hogy a felmenője óriási adósságot hagyott maga után, amely elvileg – de szerencsére csak elvileg – a cég felszámolásával járna együtt…
A válságban levés, illetve a válságba kerülés tehát máris közelíti ezt a három női sorsot egymáshoz. Ahhoz viszont, hogy a szálak velük kapcsolatban végképp összeérjenek, a három eltérő vallásnak és kultúrának kell találkoznia ebben a lenyűgöző alkotásban. Smitának útra kell kelnie, fel kell keresnie egy szent helyet, egy templomot, ahol a haja levágásával áldoz az Istennek, és ezzel kéri a segítségét. Giulettának át kell gondolnia, hogy honnan szerez hajat a parókák készítéséhez, ha tovább akarja működtetni a cégét, Sarah-nak pedig, mivel a kemoterápiától kihullik a haja, parókára – azaz hajfonatra, hajfonatokra – van szüksége…
De hogy e kapocs kialakulása a nők között még milyen sok tényező együttállása hatására alakulhat ki, azt az író-rendező nem csupán a történetben szereplő nők szemszögéből, hanem a férfiakkal való kapcsolatukon keresztül is láttatja velünk. Smita eleve nagy döntést hoz, amikor útra kelve elhagyja a férjét. Guilettát az anyja – a család megmentése érdekében – anyagi megfontolásból, „suba a subához” alapon akarja férjhez adni. A dúsgazdag Sarah pedig, hiába sikeres, ha a betegségében nem kíséri egy stabil házasság vagy élettársi viszony.
S miközben megdöbbenünk az Indiában elhangzó „jobb tehénnek születni, mint nőnek, mert ebben az országban még a tehenekkel is jobban bánnak” mondaton, rájövünk: az európai nők sincsenek sokkal fényesebb helyzetben ebből a szempontból (sem), csak az ő kultúrájuk ezt nem hagyja ennyire nyíltan kimondani…
De hogy a hajfonaton/hajfonatokon keresztül – hogy ezzel a szójátékkal éljek – összefonódó három szál hogyan folytatódik tovább, illetve, sikerül-e ezeknek a nőknek túljutni életük krízisén, Laetitia Colombani alkotásából kiderül. Ne hagyják ki ezt a lehengerlően szép filmet, amit – nyilván nem véletlenül – a rendező „a bátor nőknek” ajánlott.
Gyürky Katalin










Hozzászólások