10 a 150-ben – találóan így jellemezte a február 23-ai sajtótájékoztatón Komolay Szabolcs, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere az idén március 18-a és 25-e között megrendezendő Deszka Fesztivált, s nem véletlenül. Hiszen ezzel a programsorozattal a Csokonai Színház idén duplán jubilál: a százötven éves színház tizedik alkalommal invitálja debreceni seregszemlére a legjobb kortárs drámákat.
A 2006-ban a város- és a színházvezetés „agyából” közösen kipattant programsorozat mára már minden szerénység nélkül nemcsak Magyarország-, hanem Kárpát-medence-szerte a legnagyobb kortárs drámai találkozónak tekinthető, hisz az alkotók és darabjaik már nemcsak az országhatárokon belülről, hanem a magyarlakta külföldi területekről is érkeznek: így az idei programsorozatban a magyarországi produkciókon kívül négy romániai, egy szerbiai és egy szlovákiai kortárs magyar szerző alkotta előadást is megtekinthet a nagyérdemű.
A Csokonai Színház vezetői és munkatársai részéről az egy hetes programsorozat, mint mindig, most is nagy előkészületeket igényelt: több mint száz kortárs darab megtekintésén vannak túl, s ebből a hatalmas mennyiségű előadásból választották ki az idén bemutatandó, felnőtteknek és gyermekeknek szóló produkciókat. Idén tizenhét felnőtteknek szánt, s a 2014-től indított GÖRDESZKA program keretében hét gyerekeknek szóló és ifjúságot megcélzó előadás lesz látható. A tizenhét felnőtteknek ajánlott darab alkotógárdájában a teljesség igénye nélkül olyan rendezői nevek szerepelnek, mint például Máté Gáboré, Sztarenki Pálé, Kárpáti Péteré, Hajdu Szabolcsé, vagy a debreceni színészé, Kiss Gergely Mátéé, aki most rendezőként is bemutatkozik, s olyan társulatok, mint például a Katona József Színház, az Örkény István Színház, vagy a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata. Amíg a GÖRDESZKA keretében a bábszínházi előadásokat a Vojtina Bábszínház fogadja be, addig az ifjúságnak és a felnőtteknek szánt darabokat három helyszínen: a Csokonai Színház Nagyszínpadán, a Víg Kamaraszínházban, valamint a Horváth Árpád Stúdiószínházban lehet megtekinteni.
Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója a sajtótájékoztatón külön kitért egy, a DESZKA Fesztivál keretében idén induló, új kezdeményezésre is: az UGRÓDESZKÁRA, amely a színházi képzésben részt vevő hallgatók egy-egy vizsgaelőadásának biztosít teret. A kaposvári és a budapesti Színművészeti Egyetem mellett ebbe a programsorozatba a Marosvásárhelyi Egyetem hallgatói is bekapcsolódnak.
A DESZKA Fesztivál természetesen idén sem lehet meg szakmai beszélgetések nélkül. Idén a „házi bölcsek”, akik minden délelőtt kötetlen beszélgetés keretében szakmai véleményt fogalmaznak meg a fesztivál előző napon látott produkcióiról, Árkosi Árpád rendező, Láposi Terka színházpedagógus, Nánay István kritikus, egyetemi tanár, Térey János író, költő, drámaíró és Zsigmond Andrea kritikus lesznek. Ezek a beszélgetések – s ezt fontos hangsúlyozni – minden érdek nélkül, a kölcsönös bizalom, tisztelet és az egymástól tanulni akarás szellemében zajlanak majd, hiszen a DESZKA nem oszt díjakat, nincs 1., 2 vagy 3. helyezett.
Idén a meghívott darabok minden eddiginél élénkebben reagálnak az olyan égetően aktuális társadalmi problémákra, mint amilyen a bevándorlás, a külföldi munkavállalás, illetve a nők kortárs vagy régtől fogva létező problémái. Ebből a szempontból már most kiemelendőnek vélem a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Exodus című darabját, amely megnyugtató válaszokat ugyan nem ad a menekültválságra, de annál érdekesebb kérdéseket vet fel a problémával kapcsolatban. A nők sorsa kapcsán pedig például az egyik Csokonai Színházban dolgozó alkotó, Katona Gábor táncos-koreográfus Camille című előadására hívnám fel előzetesen a figyelmet, amely a DESZKÁN debütáló új darabként Camille Claudel tragikus sorsú szobrásznő életének legfontosabb epizódjait tárja elénk. De a mai világunkat meghatározó blogírás is előkerül, hiszen blogbejegyzésekből született színpadi produkciók is jelen lesznek a fesztiválon, gondolok itt az Orlai Produkciós Iroda Egyasszony című előadására, vagy a Diggerdrájver című, Bagossy László rendezte darabjára.
S hogy a társművészetek se maradjanak ki a repertoárból, a rendkívül színesnek ígérkező programsorozatot március 18-án Álomkergetők címmel Máthé András fotóművész kiállítása nyitja, s 25-én Pál István Szalonna és Bandája muzsikája zárja.
A DESZKA Fesztiválra 800 és 4000 Ft között február 24-étől válthatók jegyek a Csokonai Színházban.
Gyürky Katalin










Hozzászólások