Un siècle de dialogues címmel nemzetközi szakmai konferenciával folytatódott a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar (DE BTK) Francia Tanszékének centenáriumi programsorozata. Az augusztus 31-szeptember 1-je között rendezett tanácskozásnak az intézmény Főépülete adott otthont.
A DE BTK-n 1923-ban létrehozott Francia Tanszék a felsőfokú francia tanulmányok egyik hazai központja, jelentős tudományos műhely, amely hosszú múltra visszatekintő együttműködést folytat a hazai egyetemekkel és kutatóintézetekkel, valamint többek között Franciaország, Belgium, Svájc és Kanada számos intézményével is.
Az Un siècle de dialogues nevű nemzetközi konferencia része a centenáriumi programsorozatnak, amelyben korábban a 100 év történetét bemutató kiállítást és alumni találkozót is rendezett a tanszék.
A tanácskozás két napján a hazai, valamint francia, román, spanyol és svéd egyetemekről érkezett több mint 30 kutató 9 szekcióban tartott előadásokat a francia irodalom, kultúra és nyelvészet témakörében.
Konferenciánk címe egyrészt a múltunkkal való folyamatos párbeszédre utal, kiemelve nagy elődeink munkájának máig tartó hatását a francia tanulmányokban, rámutatva munkásságukhoz való kapcsolódási pontjainkra, vagy épp a velük szembeni adósságainkra
mondta megnyitójában Nagy Andrea.
A Francia Tanszék vezetője kiemelte: a tanácskozás egyben olyan fórum, ahol a jelen kor olyan tudományos, oktatási vagy intézményi kihívásaival is számot vethetünk, amelyek már most alapjaiban forgatják fel az egyetemeinken folyó francia tanulmányokat, mind oktatási, mind kutatási téren, Magyarországon és külföldön egyaránt.
A konferencia résztvevőit a DE nevében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes köszöntötte.
100 év az emberi életet tekintve elegendő egy életmű létrehozására, amely ennyi idő alatt egyben le is zárul, azonban a tanszék történetét tekintve csupán a kezdeteket jelenti és az alapokat adja a munka folytatásához
hangsúlyozta a rektorhelyettes.
A BTK nevében Keményfi Róbert dékán üdvözölte a tanácskozás vendégeit.
Mint fogalmazott: különleges alkalom a mostani rendezvény, amely rávilágít a francia nyelv és kultúra fontosságára, arra, hogy védjük és továbbadjuk értékeit hallgatóinknak, ezért az egyetem és a kar vezetése a lehetőségekhez mérten minden támogatást megad a tanszék további működéséhez.
A konferencián 5 ország (Franciaország, Magyarország, Románia, Spanyolország, Svédország) 34 előadója – köztük a DE 3 tanszékének 10 munkatársa – 9 szekcióban tartott előadást nyelvészeti, irodalom- és kultúratudományi, pedagógiai és a francia nyelv oktatásával kapcsolatos témakörökben.
A rendezvényt csütörtök este francia irodalom ihlette zeneművekből összeállított koncert színesítette a Zeneművészeti Kar Liszt termében.
Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – BZs










Hozzászólások