Hosszú hónapokkal ezelőtt került életem legelső komolyabb túrájának célkeresztjébe a Visegrádi-hegység. Nem is volt kérdés miért éppen ez, hisz a kijelölt turistavonal rengeteg látnivalót fűz fel az arra járó vándor előtt. A közepes nehézségű út pontosan 15,2 kilométert pakol bele az ember bakancsába, ideális esetben 6 óra menetidő alatt. Halkan jegyzem meg, az hogy túratársammal elsőre némiképp túlvállaltuk magunkat a terepviszonyokat és a távot illetően, körülbelül az ötödik kilométer után fészkelte be magát a fejembe, miközben heves szívdobogással próbáltam a Vadálló-kövek sziklaszirtjein bátorságot mímelve átkúszni. Olyan ez, mint amikor az élményfürdőben az ember lánya rögtön a legnagyobb, legkanyargósabb csúszdával indítja el az adrenalin löketet a szervezetében.
Az izgalmas hegyvidéki túra Dobogókőről indul, s olyan helyekre viszi a természet kincseit keresőt, mint például a 639 méter magas Prédikálószék a Dunakanyar egyik legmagasabb pontja, a maga egyedülálló panorámájával. Ezt követően jön a túra izzasztóbb része a már említett Vadálló-kövek hajmeresztően meredek, filmbe illő vadregényes sziklasora. A murvás-köves csúszós ösvény erős koncentrációt igényel, minden lépésünket érdemes megfontolni és nem elkapkodni. Ez nem az hely, ahol tanácsos sietni. És nem csak a testi épségünk érdekében, hanem maga a táj is – távolban a Börzsönnyel – megkívánja, hogy az arra járó legeltesse rajta a szemét, s hitetlenkedve konstatálja: „Ez a csoda tényleg itt van Magyarországon!” A nevekkel is felruházott sziklaóriásokat elhagyva hosszú utunk további kivételes helyeket tartogat. Ilyen a monumentális és kalandos szűk szurdok, a Rám-szakadék is. A lábunk alatt a patak kísér, a fejünk felett pedig elképesztően gyönyörű sziklafalak magasodnak, melyeken kisebb vízesések törnek utat maguknak. Az egész helyben van valami félelmetes, és ugyanakkor mesebeli. Az elme minduntalan igyekszik befogadni, feldolgozni és elraktározni, amit a szem lát. Olyannyira hogy én itt például elő sem vettem a fényképezőgépem, (már csak ezért is vissza kell térni ide) annyira magával ragadott a hely atmoszférája.
Kijutva a szakadékból a túra utolsó hajrájaként hosszú meredek kaptató vezet vissza Dobogókőre a kiindulóponthoz. Minket már az utolsó egy kilométeren csak a különböző random módon egymásnak előadott lakodalmas-és katona nóták tartottak életben. Végül a lenyugvó nappal egyidőben (naná, hisz nem 6 óra alatt teljesítettük a távot) intettünk búcsút a hegynek, mely bár próbára tett minket, a sok fantasztikus élmény által egy életre magához is láncolt. Még egy utolsót szippantottunk a Visegrádi-hegység mámorító esszenciájából, s búcsúzásként megköszöntük, hogy szépségével és változatos arculatával ejtett minket egyik ámultból a másikba.
Úton az autónk felé, sajgó lábbakkal is megfogadtuk, ide még visszatérünk!
Az izgalmas hegyvidéki túra Dobogókőről indul, s olyan helyekre viszi a természet kincseit keresőt, mint például a 639 méter magas Prédikálószék a Dunakanyar egyik legmagasabb pontja, a maga egyedülálló panorámájával. Ezt követően jön a túra izzasztóbb része a már említett Vadálló-kövek hajmeresztően meredek, filmbe illő vadregényes sziklasora. A murvás-köves csúszós ösvény erős koncentrációt igényel, minden lépésünket érdemes megfontolni és nem elkapkodni. Ez nem az hely, ahol tanácsos sietni. És nem csak a testi épségünk érdekében, hanem maga a táj is – távolban a Börzsönnyel – megkívánja, hogy az arra járó legeltesse rajta a szemét, s hitetlenkedve konstatálja: „Ez a csoda tényleg itt van Magyarországon!” A nevekkel is felruházott sziklaóriásokat elhagyva hosszú utunk további kivételes helyeket tartogat. Ilyen a monumentális és kalandos szűk szurdok, a Rám-szakadék is. A lábunk alatt a patak kísér, a fejünk felett pedig elképesztően gyönyörű sziklafalak magasodnak, melyeken kisebb vízesések törnek utat maguknak. Az egész helyben van valami félelmetes, és ugyanakkor mesebeli. Az elme minduntalan igyekszik befogadni, feldolgozni és elraktározni, amit a szem lát. Olyannyira hogy én itt például elő sem vettem a fényképezőgépem, (már csak ezért is vissza kell térni ide) annyira magával ragadott a hely atmoszférája.
Kijutva a szakadékból a túra utolsó hajrájaként hosszú meredek kaptató vezet vissza Dobogókőre a kiindulóponthoz. Minket már az utolsó egy kilométeren csak a különböző random módon egymásnak előadott lakodalmas-és katona nóták tartottak életben. Végül a lenyugvó nappal egyidőben (naná, hisz nem 6 óra alatt teljesítettük a távot) intettünk búcsút a hegynek, mely bár próbára tett minket, a sok fantasztikus élmény által egy életre magához is láncolt. Még egy utolsót szippantottunk a Visegrádi-hegység mámorító esszenciájából, s búcsúzásként megköszöntük, hogy szépségével és változatos arculatával ejtett minket egyik ámultból a másikba.
Úton az autónk felé, sajgó lábbakkal is megfogadtuk, ide még visszatérünk!
Ajánló: https://www.termeszetjaro.hu/mobile/hu/tour/gyalogtura/a-visegradi-hegyseg-esszenciaja/23331665/
Fotó: Lovassy Bernadett
Hozzászólások