Kedves Hosszú Katinka, itt és most elnézést kell kérnem tőled. Na nem azért, mert sértegettelek, esetleg rosszindulatúan pletykálkodtam rólad, nem. Azért kell bocsánatért könyörögnöm, mert magamban kissé haragudtam rád a fél évvel ezelőtti hiszti miatt. Igen, én kívülállóként részben hisztinek éreztem a vitátokat az úszószövetséggel, túlzottnak és teátrálisnak gondoltam a szerződésajánlat széttépését, kissé még meg is sajnáltam a nem megszólított, a sajtótájékoztatón szerencsétlenül kóválygó Kiss Lászlót, az akkori szövetségi kapitányt.
Tudtam, hogy van igazság a szavaidban (avagy lüktető tempójú férjed-edződ, Shane Tusup szavaiban), ám amikor a körülményekről panaszkodtál, a többi, sanyarúbb sorsú magyar úszó jutott eszembe, amikor szétépted a 12 milliót garantáló szerződést, akkor azokra a magyar sportolókra gondoltam, akik fizetnek azért, hogy egyáltalán edzhessenek, amikor pedig lépten-nyomon az Iron Lady elnevezésű brandépítés medencefalába ütköztem, akkor az az érzés tolult fel bennem, hogy ez a reklámhadjárat (könyv, roadshow, stb.) nem magyar, hanem – amerikai. Mintha nem is a mienk lenne.
Azóta Kiss Lászlóról kiderült, ami kiderült, te nyertél – eddig – két olimpiai aranyat, kerestél ezzel a magyar állam jogos dotációja jóvoltából 70 millió forintot, Iron Lady most már tényleg világmárka lett, választottad és mentorod, Shane Tusup pedig végleg befutott Amerikában. Vagyis: NEKED volt igazad, mindenben. Ezért e bocsánatkérés.
Lehet, hogy az út Amerikán át vezetett és amerikai volt, de te magyar vagy (Istenem, apukád milyen jó kosárlabdázó volt…), és Magyarországnak szereztél könnyes-büszke, soha nem múló dicsőséget. Vagyis nekünk. A mienknek, a sajátunknak érzünk, határon innen és túl. Remélhetőleg te is magadénak érzed a magyarság támogatását: ha nem, akkor még mindig nem buktunk fel teljesen a zavaros vízfelszín alól.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások