Két év szünet után, idén ismét lesz szóbeli érettségi.
Keddig, azaz február 15-ig lehet jelentkeznie a a tavaszi érettségi vizsgákra- derül ki az Oktatási Hivatal közleményéből. Mint írják,
az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek.
Kiemelték, hogy a tavaszi vizsgaidőszak május 2-án veszi kezdetét és június 24-ig tart. Mint minden évben, idén is az írásbeli vizsgákkal nyitnak az érettségizők május 2-23. között.
Az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt elmaradtak a szóbeli érettségi vizsgák, idén azonban visszatér a régi rend. A közlemény kiemeli, hogy
az emelt szintű szóbeli vizsgák június 1. és 9., a középszintű szóbelik június 13. és 24. között lesznek.
Hozzátették: a vizsgákat a koronavírus-járvány miatt a már bevált védelmi intézkedések alkalmazásával szervezik meg, ezek leírása elérhető a hivatal honlapján.
Február 15-én egy másik fontos határidő is lejár a középiskolások számára. Korábban már a HajduPress is beszámolt róla, hogy eddig lehet jelentkezni az ősszel induló alap- illetve mesterképzésekre.
Fontos azonban, hogy
az érettségi vizsgára és a felsőoktatási felvételire külön kell jelentkezni.
Kapcsolódó cikkünk:










Hozzászólások