Szombaton keleti derbit vív a DVSC labdarúgócsapata a Nagyerdei Stadionban. A cívisvárosba a Diósgyőr alakulata érkezik, ez pedig már önmagában megalapozza, hogy egy igazán különleges meccsnapban legyen része a kilátogató drukkereknek.
A Kecskeméten diadalt arató Lokomotív ezúttal hazai megmérettetésre készül az újabb győzelem reményében, ráadásul nem is akárki ellen, hiszen Miskolc piros-fehér gárdája látogat a Nagyerdőre. Ennek okán érthető, hogy a szervezők és a szurkolók is kiemelt hangsúlyt fektetnek a szombati napra. A Nagyerdei Víztoronyban hagyományosan megrendezik a Matchday Festivalt, ahova ezúttal a vendégszurkolókat is szeretettel várják, hiszen a Loki és a Diósgyőr fanatikusai köztudottan baráti viszonyt ápolnak egymással. A 15.30-kor rajtoló Matchday Festivalon ez alkalommal a Grillterasz jóvoltából fogyaszthatunk majd ízletes grillszendvicseket, igen jutányos, 800 forintos áron, valamint természetesen nem maradnak el a meccshangulat elengedhetetlen részei, a kedvezményes csapolt sör, a zene és az ügyességi játékok sem.
A szurkolók is nagy erőkkel készülnek a délutánra, hiszen az Ultras Debrecen Facebook-posztjában hívja fel a szurkolótársak figyelmét, hogy a Nagytemplomtól a Nagyerdei Víztoronyig a diósgyőri barátaikkal közös szurkolói vonulást szerveznek. Mindez reményeik szerint az egész várost megmozgatja majd.










Hozzászólások