Tóth-Laboncz Attilát nem kell bemutatni senkinek Debrecenben, ha máshonnan nem, a Tankcsapda alapító tagjai közül sok ezren ismerik “Labit”.
A korábbi Benzin-tag, jelenlegi Színes TV-basszer pedagógusként dolgozik – no és kreatív ötleteken agyal.
“Arra gondoltam, hogy jó lenne fiatal művészeket: festőket, grafikusokat, fotósokat nagyobb publicitáshoz juttatni – mondta Labi a HajduPressnek. – Agyaltam, milyen termékre lehetne rátenni az alkotásukat, s nem volt nehéz ráébrednem, hogy ugyebár okostelefonja manapság mindenkinek van. Mivel esténként az emberek leteszik tölteni a készüléküket, jobbára magukhoz közel, ehhez álmodtam meg egy praktikus telefon-tartót. Amely egyébként napközben szobadíszként is szolgálhat. Ez egy teljesen környezetbarát, gyönyörűen lecsiszolt bükkfából készült, mindenki által saját kézzel összerakható dobozkaként öltött végül testet. Sikerült egy gyártót találnom, aki elkészíti az összeilleszthető, finoman lakkozott elemeket – mondta a zenész, aki első alkalommal Varga István festőművészt nyerte meg az ügynek. “Ő többek között Jimi Hendrix-, Jimmy Page-, Ozzy Osbourne-képeket festett meg el, melyeket ráapplikáltunk a dobozokra, sőt, már faliórákat is csináltunk. Más művészek is csatlakoznak immáron ehhez, többek között most Mester Csabának jön egy sorozata, illetve egy helyi tehetség, Szénási Györk is készít grafikákat. Ahogyan az ügy mellett tudhatjuk Székely István fotóst is.”
A kezdeményezés lényege, hogy Attila olyan művészeket keres, akik szeretnének egy szokatlan, ám vélhetően szélesebb körben megismertethető palettán feltűnni. “Ha én megvásárolnék egy egyedi Varga István-festményt, de nincs rá elegendő pénzem, akkor ezt egy praktikus reprodukció képében most hazavihetem” – magyarázta Tóth-Labonc Attila.
Labi azon fiatal festők, grafikusok, fotósok jelentkezését, akik szeretnének részt venni a projektben, a benzinrock@gmail.com oldalra várja.
(TN)
Hozzászólások