Hogyan lehetséges az, hogy ha mi, itteni magyarok ennyi zászlóval jeleznénk az utazónak, hogy magyar földön jár, akkor egyből nácik, hungaristák, antiszemiták, EU-ból kizárandók lennénk, a románokra meg senki se süt rá ezen jelzőkből egyet sem?
Most, hogy hazaértünk Erdélyből, sokan megkérdezik: "na, milyen volt?" Nehéz erre röviden válaszolni. Hogy milyen egy jó társaságban átutazni a Partiumon, Erdélyen? Milyen jóakaratú, székely rokonok közé hagyományos disznóvágásra érkezni? Milyen a kert végi hegytetőről kilométerekre ellátni az ébredő tavaszban? Milyen házi kenyeret, kürtős kalácsot sütni, s házi sajtot falni? Milyen medvék csapásán, őzek nyomában, madárcsicsergésban sétálni a hegyen? Milyen a háborítatlan csendet hallgatni az erdőszélen? Milyen egyszerű, szerény, őszinte emberek szavait hallgatni? Leírhatatlan. Az én lelkemnek legalábbis erre néha nagy szüksége van.
Szükségem van arra, hogy azt a megfogalmazhatatlan valamit megérezzem, amit csak Erdélyben érezhetek meg. Kell, hogy a sok igazságtalanságot, mocskolódást, hazugságot ki tudjam söpörni magamból. Olyan, mintha egy kicsit haza is mennék.
Csupán azt nem értem, minek a Partiumba, Erdélybe, Székelyföldre az a rengeteg, focipálya nagyságú román zászló? Hogyan lehetséges az, hogy ha mi, itteni magyarok ennyi zászlóval jeleznénk az utazónak, hogy magyar földön jár, akkor egyből szélsőségesek, idegenellenesek, nácik, hungaristák, antiszemiták, EU-ból kizárandók lennénk, a románokra meg senki se süt rá ezen jelzőkből egyet sem? Vagy netán egyszerű a képlet, s csak annak kell megmutatnia zászlaját minden sarkon, aki bizonytalan magában? Vagy annak, aki tudja, hogy nem a saját földjén jár? Nem tudhatom, csak kérdezek.
KB
Hozzászólások