A film két főhősnője, Virginia Woolf (Elizabeth Debicki) és Vita Sacville-West (Gemma Arterton) közül az előbbi jóval ismertebb az irodalomtörténészek, és egyáltalán: az irodalombarátok körében. Ám – derül ki ebből az életrajti szempontból is rendkívül hiteles filmből – Woolf átütőbb népszerűsége ellenére ez a két asszony rendkívül sok hasonló, egymással párhuzamos élethelyzettel bírt. Mindketten a 20. század első felének Angliájában élve regényírók voltak, szellemiségükben és gondolkodásmódjukban jócskán megelőzték a korukat, mindketten házasságban éltek, noha másra vágytak… Ez a sok párhuzam az, ami egymás felé sodorta őket, s amely párhuzamok közül ez az utóbbi, a nem mindennapi vágy volt az, ami végleg meghatározta a kapcsolatukat. Tudniillik, hogy szerető és gondoskodó férjük jelenléte ellenére mindketten a saját nemükhöz is vonzódtak, ám amíg ezt Vita már korábban is tudta magáról és ki is próbálta, addig Virginia mindezzel akkor szembesült, amikor Vita kapcsolatot kezdeményezett vele. Amit, meg kell hagyni, elég erőszakosan tett…
A film remekül ábrázolja Virginiának azt a rendkívül szenzitív, a környezetét minden más emberhez képest jóval árnyaltabban látó, s megközelíthetetlen – elvileg testileg is megközelíthetetlen – alakját, akihez Vitának is elég nehéz volt közel férkőznie. Ám mivel ő is hasonlóan különös és átütő személyiség volt, csak idő kellett hozzá, hogy bebizonyosodjék: Virginia sem mentes a szexuális vágytól, csak nem mindegy, hogy ki akarja az élvezetnek ezt a válfaját megmutatni neki…
S ezen a ponton rendkívül érdekes a férj, a férjek szerepe a filmben. Ugyanis mindkettő, Leonard Woolf (Peter Ferdinando) és Harold Nicolson (Rupert Penry-Jones) is jóval haladóbb gondolkodásról tett tanúbizonyságot a többi korabeli férfihoz képest, amikor nem állt ellen a két nő szerelmének. Mintha mindkettő érezte volna: ha tiltaná a polgárpukkasztó viszonyt, azzal még inkább egymás karjaiba lökné a két nőt. A két férj így a kivárásra játszott, s taktikájuk hosszú távon őket igazolta, mert mint minden szerelmi viszony, Vita és Virginia kapcsolata sem volt felhőtlen. Ennek főleg Vita különös, telhetetlen, a már megszerzett, megkapott ellenére folyamatosan másra, újra vágyó természete volt az oka. Amellyel mérhetetlenül megbántotta a beléje ekkorra már teljesen belészerelmesedő Virginiát.
Ám nem szépírókról beszélnénk, ha Virginia mindezt a sérelmét és fájdalmát nem egy újabb regény megalkotásán vezetné le: így születik meg – s ezzel a film ennek a „szülésnek”, születésnek a története is egyben – a világirodalom egyik legnagyobb remeke, az Orlando. Az a csodálatos alkotás, amelynek egyszerre férfi és női tulajdonságokkal bíró hőse mintája, prototípusa nem más, mint Vita. De hogy milyen, az életben is fellelhető férfias vonásokkal ábrázolja őt Virginia Woolf a regényében, azaz, hogy mennyiben valósul meg a párhuzam az élet és a művészet, a valóságos szerelem és a könyvben ábrázolt vágy között, azt döntsék el Önök. Nézzék meg ezt a filmet, amely a két hölgy alakjához méltóan minden szempontból gyönyörűen kivitelezett, míves munka. Figyelem: nem csak irodalomkedvelőknek ajánlom! Chanya Button remekét keressék a debreceni Apolló moziban.
Hozzászólások