Harmincöt szervezetet összesen 40 millió Ft értékben támogat a MOL Gyermekgyógyító Programja 2021-ben.
Összesen 35 szervezet tud évközi élmény- és művészetterápiás fejlesztő foglalkozásokat, illetve téli- és évközi táborokat megvalósítani a mintegy 40 millió forintos támogatás felhasználásával a MOL Gyermekgyógyító Programja keretében ebben az esztendőben.
A művészeti, mese- és drámapedagógia mellett egyre növekvő tendenciát mutat az állatasszisztált, azaz a speciálisan képzett kutyák és lovak bevonásával végzett terápiák száma, de akadnak olyan szervezetek is, amelyek a természeti kihívásokkal való megküzdéssel segítik a krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását, rehabilitációját.
Megyei sikerről is be tudunk számolni ezen a téren, ugyaqnis a régióban megvalósuló foglalkozásokra két debreceni szervezet: a Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány és a Hajdú-Bihar Megyei Csigaház Alapítvány pályázott sikerrel.
Idén összesen 77 civil szervezet nyújtotta be pályázatát, hogy anyagi támogatást nyerjen, közülük ért el sikert a két hajdú-bihari pályázó.
A Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány megértési nehézséggel élő gyermekek számára valósít meg kutyaterápiás foglalkozásokat, a szintén a megyeszékhelyen működő Hajdú-Bihar Megyei Csigaház Alapítvány pedig gyermekvédelmi gondoskodásban élő tizenéveseknek szervez önismereti csoportokat. A Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány a Mol Alapítvány által immár kilencedik alkalommal támogatott szervezett heti rendszerességű kutyaterápiás fejlesztő foglalkozásokat tart a tanév folyamán a Bárczi Gusztáv gyógypedagógiai intézmény 6-10 éves diákjainak. A tanulásban vagy értelmileg akadályozott fiatalok számára az állatasszisztált terápia komplex képességfejlesztő lehetőséget kínál, amelyben a négylábú doki a motivációt segítő társ. A programban részt vevő gyermekek szülei három alkalommal szülőklubon oszthatják meg egymással a tapasztalataikat.
A Hajdú-Bihar Megyei Csigaház Alapítvány a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ telephelyein élő kamasz fiatalok számára szervez négy alkalmas önismereti terápiás foglalkozásokat. A programok segítik a diákok sokszor nehéz múltbeli élményeinek feldolgozását, a belső erőforrások mobilizálását és a pozitívabb önértékelés kialakulását. Az együtt töltött időt egy alkalommal külső helyszínen megvalósuló közös élmény is gazdagítja.
http://www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu/










Hozzászólások