Mostanában meglehetősen sok szó esik arról, hogy végre-valahára fel kellene lendíteni Debrecen turizmusát. Ez ügyben az önkormányzat is erőlködik, programszervezők, vendéglátósok agyalnak ezen folyamatosan és oly aktívan, mint átlagember a párkapcsolatán, a reptér is egyre-másra igyekszik új lehetőségeket kínálni, mégsem nagyon lepik el a cívisvárost a sok pénzt hozó turisták. Felmerül a gyanú, valami más a baj: mi vagyunk a baj.
Egészen konkrét példa erre az, hogy Debrecenben a befogadó közeg megismerését és mentalitását jelölték meg fő problémaként az itt tanuló külföldi diákok (ne tessék cöncögni, évi mintegy 15 milliárdot hagynak a városban), de a saját tapasztalatainkból is kiindulhatunk egész nyugodtan. Ha az ember a Dunántúlra, vagy épp az Északi-középhegységbe vetődik, mély megdöbbenéssel tapasztalja, hogy bárhová megy, többnyire kedvesek és udvariasak vele. Benzinkútnál, étteremben, kocsmában, szállodában, boltban, mindenhol. Széles, szolgálatkész mosoly, nyílt, befogadó lélek – ez üti arcon arrafelé a cserzett homlokú debrecenit, aki meglepődik, mert nem ehhez szokott.
Hogy mégis mihez szokott? Flegma, unott arckifejezéshez, a "mi a túrót keresel te itt" testtartáshoz és a "ráknak jöttél te ide" mentalitáshoz (a kivételeknek persze MAXIMÁLIS tisztelet). Még a vendég érzi magát hibásnak, hogy betért valahova, ahol költeni fog. Abban ugyebár megegyezhetünk, hogy ez a hozzáállás még ütvefúróval erőltetve sem nevezhető szolgáltatóiparnak, már pedig a turizmus, illetve annak fellendítése pontosan ezen alapszik. Mit tehetünk tehát?
Fogalmazzunk úgy, kívánatos lenne, ha mi, átlagbunkó debreceni lakosok is hozzátennénk a magunk részét a "gyüttmentek" idecsalogatásához, ezzel együtt pedig Debrecen életének és gazdasági potenciáljának újrateremtéséhez. Sok minden nem kell hozzá, ráadásul ingyen van: némi kedvesség, némi nyíltság, némi segítőkészség, esetleg némi mosoly, ha kérhetnénk. Bunkóságból pedig kevesebbet kellene odaverni egymás és az ide érkezők felé is, ugyebár.
Még mielőtt bárki is szóvá teszi: született debreceni vagyok, tehát a fontos dolgokban befelé élő, nem túl nyílt, sokszor fafejű és rugalmatlan faszi, aki még azokkal is képes bunkó lenni, akiket szeret, nemhogy valami elsőre antipatikus idegennel. De megfogadtam, hogy kinyitom a személyiségem ingyenboltját, és megpróbálok több kedvességet osztogatni. Tartsanak velem, debreceni polgártársak! Rajtunk ne múljon.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások