Amikor zsarnokság van, összességében három, az elnyomásra adott alapvető reakció létezik. Ötvenhatban is így lehetett.
Az első: a Falkatag. Ez a típus erősebbkutya-hívő, mindig a "győztes" oldalon akar állni. Minden erkölcsi és gondolati aggályt félredobva, legtöbbször önszántából szolgálja a zsarnoki rendszert, jól illeszkedik hozzá, sokszor véresebb szájjal harácsol, mint maga a falkavezér. Magabiztosságát a hatalom adja, amely megtorol minden kihágást.
A második: a Kussoló. Sok mindennel nem ért egyet, ám hallgat és retteg. Félti az életét, a szerelmét, a családját, a munkáját, a jelenét és a jövőjét. Úgy van vele, várjuk csak ki, míg elzúg a fejünk felett a történelem vihara. Génjeiben van az óvatos visszafogottság, megtanulta a magyar történelem során, hogy itt ellentmondani nem érdemes.
A harmadik: a Lázadó. Nem bírja elviselni az elnyomást, a megalázottságot, a méltánytalanságot. Maga is szervezkedik a rendszer ellen, vagy ha nem, akkor is – minden kockázatot sutba dobva – csatlakozik a szervezkedőkhöz, vállalja véleményét, bármilyen is legyen a megtorlás. Nem feltétlenül hősködni akar, de könnyen hőssé válhat.
1956. október 23-án elképesztő, rendkívüli történés lepte meg Magyarországot és a világot: valahogy hirtelen Lázadóból lett a legtöbb, pedig ez a reakció-típus általában elenyésző számban fordul elő a társadalomban. A forradalom kitört, majd hamarosan vérbe fojtották, ilyenkor a hősökre és az áldozatokra emlékezünk, akik sokszor egy és ugyanazok voltak.
Nagyon fontos, hogy ilyenkor ne csak a harcokban elesettekre gondoljunk. A hatalom százezrek életét vette el az életben maradottak közül is. Ezek a százezrek nem haltak meg, de elveszítették az életüket: a társukat, a családjukat, a munkájukat, a karrierjüket, az esélyüket, Mindent.
A családi legendárium szerint a nagyapám az egyik debreceni forradalmi munkástanács egyik vezetőjeként arról igyekezett meggyőzni vérgőzös társait, hogy ne lincseljék meg (értsd: ne öljék meg) azokat az embereket, akikről tudták vagy tudni vélték, hogy kommunista falkatagok, azaz ávósok, pártfunkcik, elnyomók. Valószínűleg ez mentette meg attól, hogy a szabadságharc leverése után – bár elvitte a fekete autó – mentesüljön a legkegyetlenebb megtorlás alól. Így aztán fel tudta nevelni két értelmes fiát, akik közül az egyik a világra nemzett engem. Éppen ezért én most itt a Falkatagok, a Kussolók és a Lázadók sorsán elmélkedhetek és gyönyörködhetek a 11 éves lányomban.
Nagyapám nem volt hős. Vagy igen?
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások