A Mozinet Filmnapok keretében október 23-áig, azaz a hosszú hétvégén többek között magyar és külföldi Oscar-díjas, illetve Oscar-díjra jelölt filmeket lehet megtekinteni a debreceni Apolló moziban. A programsorozatban az a Ziad Doueiri rendezte A sértés is szerepel, amely libanoni mozgóképes alkotásként először kapott jelölést a legrangosabbnak tartott filmes kitüntetésre idegen nyelvű kategóriában 2017-ben.
Látva a filmet, azt kell mondjam, hogy a jelölésen egyáltalán nem csodálkozom. Ugyanis már az első pár mondata is rendkívül figyelemre méltó, s várakozással teli feszültséget kelt a befogadóban: „a filmben elhangzó vélemények az alkotóktól származnak, nem képviselik a libanoni kormány álláspontját”. Azaz – véltem ebből a felvezetőből – olyan film következik, amely tele lesz ugyan politikával, s jócskán belecsöppennünk az arab világban évtizedek, sőt, inkább évszázadok óta zajló konfliktusba, de elfogultságot egyik irányba se várjunk. Ami önmagában nagyon jó. Mert arra szólít fel, hogy a film címét is adó sértés, inzultus megítélésében merjünk „magunkra maradni”: mi magunk döntsük el, mit is gondolunk a történésekről.
Azokról a történésekről, amelyek valójában egy banális eset felduzzasztásából származnak. A bejrúti lakos, a libanoni keresztény Tony Hanna (Adel Karam) erkélyének vízelvezető csöve meghibásodik. Ezt a hibát észlelve a csatornahálózat felújításával megbízott építésvezető, a palesztin menekült Yasser Salameh (Kamel el Basha) felajánlja ugyan a segítségét, de Tony ezt megtagadja tőle, és önhatalmúlag lát neki az eresze megjavításának. A Yasser szájából ekkor elhangzó „barom” kifejezés mint verbális sértés indítja útjára a lavinát: Tony bocsánatkérést vár, amit nem hogy nem kap meg, hanem feszültségük verekedésbe torkollik, ahol Tonynak Yasser két bordáját is eltöri. S a libanoni férfi ezt már nem hagyhatja annyiban: beperli a palesztin munkavállalót tettlegesség és becsületsértés miatt.
Csakhogy az összeszólalkozásaik közben Tony sem fogja vissza magát, és kimondja – véleményem szerint – a film kulcsmondatát: „Bárcsak kiirtott volna titeket Sárón”. A kimondott szavak azért képezik a kulcsát a további történéseknek, mert ezek vezetnek át a bugyutának látszó esetből fakadó konfliktusból abba az etnikai és vallási alapú „háborúba”, amely a bíróságon zajlik, s amelybe egy idő után a teljes libanoni államvezetés bele kíván avatkozni. Hiszen erre az elmaradt, de Tony által vágyott, óhajtott izraeli miniszterelnöki tettre utaló mondat egyfelől az ősrégi zsidó-palesztin ellentétre utal, másfelől elvezet bennünket oda is, hogy miért is van annyi palesztin menekült Libanonban. A zsidó államból a nagyrészt keresztények lakta Libanonba előszeretettel vándorló muszlim palesztinok és a libanoniak kényszeres egymás mellett élésének egy konfliktusát látjuk tehát magunk előtt, amely konfliktusban – és ez is a film nagy érdeme – Tonyt és Yassert apa és lánya védi. A minden hájjal megkent, rutinos „vén róka” apa, Wajdi Wehbe ügyvéd (Camille Salameh) vállalja magára Tony védelmét, míg a jóval humánusabbnak látszó, a női érzékenységet még egy ilyen veszélyes és „nagy hatótávolságú” ügyben is érvényre juttatni képes lánya, Nadine Wehbe ügyvédnő (Diamand Abou Abboud) képviseli Yassert, s az egymás között dúló, nyilván családi problémák okozta feszültségből adódó „csatájuk” is remek, főleg azon a ponton, ahol látjuk az apán: kénytelen elismerni a lánya kiváló szónoki képességét, így az ügyvédi karrierjében rejlő további lehetőségeket…
A film érdemei közé azonban még ennél is több minden tartozik. Wajdi Wehbe ugyanis a tárgyalás egy pontján egy korábbi, 1976-os, az akkor hatéves Tony életét érintő, falurombolást láttató dokumentumfilmet is bemutat, így a néző – aki esetleg ennek a térségnek a puskaporoshordó-jellegével eddig ne lett volna tisztában – meggyőződhet róla, hogy az 1990-es libanoni polgárháború kitöréséhez nagyban kellettek a palesztinok is, s hogy őket sem lehet csupán ártatlan áldozatnak, szegény menekültnek tekinteni.
A film kétharmadát kitevő, de a feszültséget mindvégig fenntartani képes bíróságitárgyalás-folyamból egy valami biztos, hogy egyértelművé vált számomra: ebben a térségben nincsenek csak agresszorok és csak megtámadottak, nincsenek csak bűnösök és csak ártatlanok. Valahol mindenki – így Tony és Yasser is – áldozat. Áldozata egy nem szűnő, s úgy tűnik, a mai napi megoldatlan és megoldhatatlan etnikai és vallási konfliktusnak. Amely két, egymás mellett élő nép képviselőinél sem bír nyugvópontra jutni, nem beszélve a világpolitikáról. Rendkívül tanulságos film ez az egymás elfogadásának, tolerálásának a lehetőségéről, illetve annak sajnos a mai napig fennálló hiányáról. Az Európát is érintő menekültkérdés objektívebb megítélése érdekében ajánlom szíves figyelmébe mindenkinek ezt a kiváló, mert a tényeket több oldalról megvilágító, így valóban elfogulatlan libanoni alkotást.
Gyürky Katalin
Hozzászólások