Venni vagy bérelni éri meg jobban?
A felvételi ponthatárok kihirdetése után meglódult az albérletpiac Hajdú-Bihar megyében– derül ki az ingatlan.com legfrissebb felméréséből. A portál közleménye szerint országszerte élénkülést mutat az albérletpiac, idén 13 százalékkal nőtt a kereslet főként az egyetemvárosoknak köszönhetően.
Hajdú-Bihar megyén belül Debrecenben a kiadó lakóingatlanok átlagos bérleti díja 110 ezer forint volt, az eladók esetében az átlagos négyzetméterár 532 forintot tett ki.
Az ősz közeledte az egyetemi tanulmányok kezdete miatt minden nagyvárosban emelkedést eredményez- immár évről évre- az lakbéreket tekintve.

Országos átlagban 2015 óta duplájára nőtt a kiadó lakóingatlanok iránti kereslet, ezzel szemben a fővároson kívüli piacon megtriplázódott.További változás a korábbi időszakhoz képest, amely hozzájárul a kereslet erősödéséhez, hogy ma már a Budapesten kívüli piac a befektetők számára is vonzóbb célpont lehet, elsősorban az egyetemvárosokban, mégpedig a diákokhoz évről évre köthető kereslet és ezzel összefüggésben az elérhető hozamok miatt. Korábban a befektetési célú vásárlásoknak elsősorban Budapest adott helye. Emellett a gazdaság újraindulása miatt élénkülő munkaerőpiac is segítheti az különböző nagyvárosok albérletpiacának erősödését.
– jellemezte a trendeket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Az albérletpiaci mozgásokat 2020 augusztusa óta bemutató hivatalos KSH-ingatlan.com lakbérindexének legújabb adatai szerint, a Hajdú-Bihar megyét is magában foglaló észak-alföldi régióban az idén változatosan alakult a lakbérindex, januárban, márciusban és májusban 0,4-2,5 százalékkal csökkentek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben, ezzel szemben februárban és áprilisban 1,1, illetve 1,5 százalékkal nőttek, majd
júniusban, kiugró mértékben, 2,8 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest.
Venni vagy bérelni?
A fenti árakat tekintve joggal merülhet fel a kérdés, hogy még mindig megéri a gyereknek az egyetemi évekre bérelni egy lakást, vagy kedvezőbben jönnek ki a vásárolt ingatlan havi törlesztőjével a családok? Az ingatlan.com adatai szerint Hajdú-Bihar megyén belül Debrecenben a kínálatban szereplő eladó lakóingatlanok – lakások, iker-, sor- és családi házak –
átlagos négyzetméterára júliusban 532 ezer forint volt. A bérelhető lakóingatlanokat pedig 110 ezer forintos havi díjért kínálták a tulajdonosok.
Az ingatlanértékesítő portál kalkulációja szerint akinek van megfelelő saját forrása és hitelképes, az akár lakáskölcsönből is finanszírozhatja a vásárlást. Példaként említik, hogy a legkedvezőbb, piaci alapú 10 millió forintos, 20 éves futamidejű, végig fix törlesztőrészletű kölcsönöknél a havi törlesztés 65 ezer forint alatt marad.
A lakáskiadás Debrecenben és a megyében négyzetméterre vetítve 5-6 százalékos bruttó hozamot mutat a kínálati piaci adatok szerint, a megyében. Ez pedig – megfelelő helyi kínálat esetén – az ország más részeiben élő, lakáspiaci befektetésben gondolkodókat is lépésre késztetheti, mivel kedvezőbb hozamot jelent az 5 százalék alatti fővárosi hozamnál is. Mivel Debrecen egyetemváros és fejlődésben lévő régió központja, ezért hosszabb távon is élénkülő lakás-, ezen belül albérletpiacra lehet számítani.










Hozzászólások