Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján többek között a strandolás szabályairól is beszélt.
A strandokról azt mondta, hogy egy hatósági vizsgálat indul majd ezeken a helyszíneken. Minden fürdővizet meg fog vizsgálni a hatóság, és így egy általános kép lesz majd ezekről. Meg fogják vizsgálni a tavakat és folyóvizeket is. A strandokon és fürdőkben is megfelelő távolságot kell tartani, hogy minimálisra csökkenjen az esetleges fertőzés kockázata. A fürdők üzemeltetőjénél figyelembe kell venni, hogy mennyi az egyidejű terhelhetőség. Egy főre legalább 4 négyzetméternyi vízfelületnek kell jutnia – mondta az országos tisztifőorvos.
Sokkal nagyobb figyelemnek kell összpontosulnia a kiszolgáló helyiségekre, amik általában bent vannak. A benti medencék egyelőre nem használhatóak. A belépést szolgáló karórákat fertőtleníteni kell. Óránként takarítani kell a zuhanyzókat, mellékhelységeket és öltözőket. Eleve beteg ember ne menjen se fürdőbe, se strandra – mondta Müller Cecília. Mindenki tartsa be a higiéniés szabályokat, a korábbiakhoz képest sokkal szigorúbban.
Müller Cecília arról is beszélt, hogy a szaunákat, és a gőzfürdőket csak akkor nyitják majd ki, ha a beltéri medencéket is.










Hozzászólások