Debrecenben emeltek vádat ellene.
Kiesett egy társasház ablakából, majd rátámadt egy rendőrre egy ózdi nő- derül ki a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség közleményéből. A vádirat szerint,
az ittas – és feltehetőleg bódult állapotú – nő június 12-én, 8 órakor Ózdon, eddig tisztázatlan körülmények között kizuhant a társasházi lakás ablakán, miközben könnyű sérüléseket szenvedett. Az esetet a segélyhívó központhoz bejelentették, ezért mentőket és rendőröket küldtek a helyszínre. A nő zavartan viselkedett, kórházba szállítását elutasította, azonban az élettársa meggyőzte, ezért a mentősök elindultak a kórházba. Útközben a nő agresszívvá vált, ezért a mentők rendőri segítségét kérték. Amikor a rendőr beszállt a mentőbe, a nő hirtelen pofon ütötte az őrmestert, mellkasánál megragadta az ingét, és eltépte.
A rendőr kénytelen volt testi kényszert alkalmazni, hátrabilincselt kézzel szállították kórházba, ahonnan

adatai felvétele során – továbbra is megbilincselt kézzel – próbált távozni.
A rendőrök visszakísérték és leültették egy székre annak érdekében, hogy ne kíséreljen meg ismét szökést. A nő azonban még ebben a helyzetben is próbálkozott.
Az egyik rendőr a nő karját fogta, amikor az elkövető, a lábát felhúzva megpróbálta a rendőrt térden rúgni, akinek sikerült a rúgást a karjával elhárítani. Az ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozta letartóztatását. A kényszerintézkedés elrendelését az is indokolja, hogy a nő büntetőeljárás hatálya alatt áll, és a cselekményt megelőző napon az eltiltás hatálya alatt álló élettársa által vezetett gépkocsival a rendőri intézkedés elől elmenekültek, miközben egy útkanyarulatnál a gépkocsival annak eltúlzott sebessége miatt felborultak.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta a nő letartóztatását.
Hozzászólások