Nagy vihart kavart a hétvégén a hír, miszerint a Debrecen női kézilabdacsapatának négy szurkolóját biztonságiak bántalmazták Kisvárdán, a két együttes pénteki bajnokiját követően, ezért a rendőrség vizsgálatot indított. Most reagáltak a szurkolók.
A 23-17-es vendéggyőzelemmel zárult találkozó után a DVSC honlapjának beszámolója szerint "négy debreceni drukker orvosi ellátásra szorult, őket mentő vitte el a csarnokból. Rendőri intézkedés a helyszínen tartózkodó biztosítás vezetője szerint nem történt."
A klub hangsúlyozta: megteszi a szükséges lépéseket a sportági szövetség (MKSZ) felé.
A Kisvárda a honlapján reagált a történtekre, amely során – mint írta – "vendégszurkolók kerültek összetűzésbe a biztonságiakkal". Egyben el is határolódott az eseményektől, kiemelve, hogy a biztosítási és rendvédelmi feladatok nem az egyesület illetékessége alá tartoznak, hanem az általa megbízott, külsős biztonsági szolgálathoz.
"Egyúttal azt is cáfoljuk, hogy a hazai szurkolók kerültek volna összetűzésbe a debreceni tábor tagjaival, ilyenről szó sem volt. Úgy értesültünk, hogy a rendőrségi vizsgálat megkezdődött, magunk is kíváncsian várjuk annak eredményét" – áll a Kisvárda közleményében.
Az Ultras Debrecen hétfőn a Facebookon reagált, így:
"Üdv! Mivel rengeteg szennymédia, internetes portál lehozta a kisvárdai eseményeket, amelyekhez rengeteg "szakértő" is kommentelt, így fontosnak tartjuk, hogy leírjuk mi is a TÉNYEKET.
1. Nem vert össze senki senkit (Főleg nem a nemlétező Kisvárdai huligánok minket)
2. A SZUD (és az Ultras Debrecen) egyik tagja sem kezdeményezett egyéni rendőrségi indítványt.
3. Tisztában vagyunk azzal, kikkel állunk szemben
4. Nem kívánunk nyilatkozni semmilyen médiának
Tudjuk jól, milyen biztonsági cégről beszélünk és azt is tudjuk jól, hogy nincs közük semmilyen szurkolói csoporthoz, sőt azzal is tisztában vagyunk, hogy korábban harcban álltak a nyíregyházi csoportokkal, korábban kötekedtek az RBD-vel és talán már a Diósgyőriekkel is volt afférjuk. Nagy vonalakban annyit az egészről, hogy folyamatosan kötekedtek, Komcsi emlékét gyalázták olyan szavakkal, amiket még leírni sem vagyunk hajlandóak. Az egyedül vagy 2-3 fős csoportokban mosdóba/büfébe kitérőket baszogatták, majd egy pleknit is kiosztott a vezetőjük. A csarnokon kívül az utcán is megjelentek, ahol egyébként már semmilyen hatáskörük nincs, ekkor lettek felkérdezve, de a válasz csak egy ütési kísérlet volt illetve azonnal lefújtak minket valami szar import gázzal, ami okozott némi sérülést is. A rendőrség ezt közvetlen közelről nézte végig és asszisztált, ütésváltás nem volt, a fújás után a mellényes lányok azonnal bemenekültek a csarnokba. A vendégszektort a mérkőzés teljes egészében rendőrségi kamerák vették, úgy mint a megérkezést és a csarnokból való távozást is. 5 emberünket a kisvárdai rendőrség még a meccs napján kihallgatott.
A történetet online felületen lezártuk, de ahogy a Mezőkövesd elleni bajnokin is jeleztük kiírás formájában (sajnos az egész szöveg nem jutott be): "Lesztek ti még a fasz rossz végén…"
Hozzászólások