Külön nyomozócsoport vizsgálja a hétfői VI. kerületi házomlás ügyét – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. Csécsi Soma elmondta, hogy továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt zajlik a nyomozás. Közölte, hogy már 31 tanút hallgattak ki, közülük 23-an az építkezésen dolgoztak, a többi tanú között pedig két, a balesetben megsérült személy is van. Tájékoztatása szerint a balesetnek továbbra is négy sérültje van, három ember könnyebben, egy életveszélyesen sérült meg.
A rendőrség építész-statikus és orvosszakértő bevonásával vizsgálja az ügyet. A Jókai utca 1. szám alatti épületet a lakóknak el kellett hagyniuk. A kerületi rendőrök „élőerővel” is biztosítják, hogy senki ne menjen vissza a házba – ismertette a szóvivő.
Mint arról már portálunkon is beszámoltunk, hétfő délelőtt leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utcai ház párkányfala. A terézvárosi balesetben négyen sérültek meg, köztük egy 26 éves balerina, aki munkahelyére, a Budapesti Operettszínházba tartott kedvesével. A Blikk információi szerint a táncművészt élet és halál között lebeg, az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek a gyógyulásáért. A Bors megbízható forrásra hivatkozva azt írta, a balerina súlyos koponyasérülést szenvedett, és erősen károsodott a gerince is. Az orvosok szinte minden fontosabb lépés előtt konzíliumot tartanak, hogy minél jobb esélyekkel kezeljék a táncművészt.
Az orvosi csapat döntése értelmében először a művésznő koponyáján végezték el a szükséges beavatkozásokat, a gerincműtétre csak előbbi eredményessége esetén kerülhet sor. Jelenleg sajnos élet és halál között lebeg, de reménykedünk a mielőbbi felépülésében – fogalmazott a pár névtelenséget kérő jó barátja.
A katasztrófavédelem által közzétett felvételen a házomlás mentési munkálatai láthatók:










Hozzászólások