A Jobbik elítéli Kulcsár Gergely tettét, de az időmúlás és a megbánás miatt lezártnak tekinti azt az ügyet, amelynek lényege, hogy egy négy évvel ezelőtti e-mail tanúsága szerint a párt országgyűlési képviselője beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe. Az érintett cáfol.
Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek szombaton azt mondta: Kulcsár Gergely "megbánta a tettét, amit hirtelen felindulásból követett el".
A Jobbik "elítéli és vállalhatatlannak tartja ezt a cselekedetét, de tekintettel arra, hogy egy négy évvel ezelőtti magánlevelezésről van szó, amit a képviselő meg is bánt, a magunk részéről lezártnak is tekintjük az ügyet" – fogalmazott.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője és Varga Zoltán, a párt elnökségének tagja szombaton Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a DK azt kéri, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely ügyében. A párt birtokába jutott ugyanis egy olyan e-mail, amelyben Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ír akciójáról.
Mirkóczki Ádám szombaton a DK sajtótájékoztatójára reagálva azt is elmondta: szerintük a Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő vezette pártot súlyos felelősség terheli az ország jelenlegi állapotáért, és pontosan tudják, ha Jobbik kormányra kerül akkor "a felelősségre vonást nem fogják megúszni". Ezért is követnek el mindent a Jobbik ellen – tette hozzá.
Megfogalmazása szerint mivel érdemi fogást nem találnak rajtuk, ezért "kénytelenek ilyen magánleveleket felkutatni és műbalhékat kreálni".
Mirkóczki Ádám azt mondta: elvárják a DK-tól azt is, hogy "az összes jobbikost felakasztani akaró szövetségesét, valamint a politikusfeleségeket leszajházó civil szövetségesüket, a Demokratikus Kerekasztalt jelentsék fel ugyanilyen buzgalommal, és határolódjanak el tőlük."
Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő is közleményt adott ki, ezt írja:
"A Demokratikus Koalíció – ki tudja milyen eszközökkel – magánlevelekben kutakodva tett célpontjává legújabb támadásának. Egy sok évvel ezelőtti szerencsétlen levélváltást hoztak nyilvánosságra és azzal gyanúsítanak, hogy egy holokauszt-emlékművet gyaláztam meg. Ami a valóság: soha nem gyaláztam meg, nem köptem le egyetlen emlékművet sem, egy rossz vicc volt az egész. A levelet megbántam, ízléstelennek találom magam is az ott készült fényképet és elnézést kérek, ha valakit megbántottam volna vele.
Az ügyet ezzel lezártnak tekintem."










Hozzászólások