Október 1-jétől Rogán Antal helyett a debreceni Kósa Lajos lehet a Fidesz új frakcióvezetője.
Szerdán délután Rogán Antal bejelentette, hogy távozik a Fidesz-frakció éléről. Közölte, hogy az új frakcióvezető személyéről Orbán Viktor előbb a Fidesz-frakció elnökségével cserélt eszmét szerda este, és ezután teszi meg javaslatát, az új vezető személyéről pedig legkésőbb csütörtökön adnak tájékoztatást. Azóta úgy tudni, hogy Kósa Lajos veheti át a helyét, aki eddig a párt alelnökeként működött.
Rogán Antal elmondta, Orbán Viktor még tavaly április-májusban kérte fel arra, hogy segítse a politikai munkáját, amit egy kis stáb létrehozásával tett az elmúlt hónapokban. Szeptember elején pedig arra kérte a kormányfő, hogy ezt a munkát kabinetfőnökként folytassa. Arra a kérdésre, hogy milyen együttműködésre számít Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Rogán azt válaszolta: „Lázár Jánossal több mint öt éve kiválóan dolgozom együtt”, és biztos abban, hogy ez most is zökkenőmentes lesz, hiszen – mondta – közös céljuk van,„“egy eredményes és sikeres kormányzás, és ebben kell segítenünk mindkettőnknek Magyarország megválasztott miniszterelnökét”.
(MTI)










Hozzászólások