A kötetbemutatón és dedikáláson két fiatal szerzővel beszélget Ráday Zsófia költő, szerkesztő a most debütáló könyvükről július 7-én 18:00-tól a debreceni Kölcsey Art Caféban.
Ősi Anna és Zudor Boglárka is jelentkezett egy tehetséges költőknek szóló felhívásra, amelynek nem volt életkori megkötése. A 166 pályaműből 16-ot választott ki az Erzsébetvárosi Önkormányzat által felkért zsűri, olyanokét, akiknek még nem jelent meg verseskötete. Az anyagok szerzői részt vehettek egy könyvkiadással záruló mentorprogramban. Ősi Anna és Zudor Boglárka Áfra Jánossal dolgozhattak együtt.
A 2003-ban Vácott született Anna, szülővárosában végezte el a gimnáziumot, az érettségi után pedig ötvösnek tanult a Budai Rajziskolában, 2024-ben az ELTE magyar szakos hallgatója lett. Első verspublikációja a szigligeti összművészeti mentorprogramhoz kapcsolódó Öbölnyi megafon – A Bay of Megaphones című fiatal költészeti antológiában jelent meg magyarul és angolul. Prózában is kipróbálta magát, emellett szabadidejében táncol, kerámiázik és ékszereket készít. Az Ahol fedetlen a bőr című verseskötete 2024 végén jelent meg, és az identitást érintő kérdésekre fókuszál – a szociokulturális háttér determináló erejére, a családi és az iskolai közeg feszültségtereire, a nemiséggel összefüggő viselkedésmintákra.
Zudor Boglárka 1993-ban Debrecenben látta meg a napvilágot. A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában alkalmazott grafikus szakképesítést szerzett, kécőbb a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom alap- és mesterképzésén diplomázott. Korábban elsősorban könyv- és kiállításkritikákat publikált, verseit a chapbookpályázat eredményhirdetését követően kezdte el közölni folyóiratokban. Első verseskötete szintén 2024 végén jelent meg Engem kérdezz a hallgatásról címmel. Didaktikus fennhangok nélkül, hitelesen szólnak ezek a közérzeti versek a traumák nehézkedéséről, amelyet a rímkényszertől mentes hangzósság ellensúlyoz.
Az esemény résztvevői mindkét kötetből ajándékba kapnak egy-egy példányt, amelyeket a helyszínen a szerzők dedikálnak is.










Hozzászólások