Negyedik helyen zárta a 2020-21-es bajnokságot a DEAC kosárlabdacsapata, de a balul sikerült bronzcsata mellett az utolsó találkozó előtti edzőváltás miatt is “emlékezetes” marad a szezon utolsó hete. Kovács Adrián helyét ideiglenesen addigi segítője, Andjelko Mandics vette át, de az új impulzusok sem segítettek a csapaton, s végül a Szeged szerezte meg a harmadik helyet, s az ezzel járó nemzetközi kupaindulást. A még debrecenben tartózkodó fiatal szakember az idény értékelése mellett visszatekintett a cívisvárosban eltöltött négy évére, de a hivatalos honlapnak adott interjúban azt is elárulta, mik a tervei a közeljövőben.
Hogyan fogadtad a hírt, hogy nem veled fejezi be a csapat a bajnokságot?
Kovács Adrián: Természetesen az ember nem számít az ilyesmire. Nyilván nem volt egyszerű feldolgoznom, hiszen rendkívüli négy évet tudhatok magam mögött, nem csupán szakmailag, egyébként is jól éreztem magam Debrecenben. Mind a város, mind a kosárlabda közösség befogadott. Szinte otthonomként tekintek Debrecenre, úgyhogy rendkívül jó élményeket viszek magammal a következő állomásra. Sajnáltam, hogy ez így alakult, hiszen mindent összevetve, véleményem szerint sikeres szezont tudhatunk a hátunk mögött. Nem csak a DEAC-ra, hanem az egész kosárlabda társadalomra igaz, hogy nehéz időket éltünk meg. Ennek ellenére a csapat mindig képes volt felállni, fejlődni, és hétről hétre a jobbik arcát mutatni. Amikor az utolsó periódusban “élesnek” kellett volna lennünk, akkor mentálisan és fizikálisan már fáradtabbak voltunk, ez kihatott a teljesítményünkre is, és a klub úgy látta jónak, hogy ezzel a döntéssel egy új impulzust adhat a csapatnak, és meglehet a hőn áhított harmadik hely, s így a nemzetközi szereplés.
Mik a terveid a közeljövőben?
K.A.: Most a legfontosabb, hogy feltöltődjek, viszontlássam a családomat és a menyasszonyomat. A járványhelyzet miatt tavaly augusztus óta nem lehettem velük, így természetesen nagyon hiányoznak. Így most a legfontosabb, hogy értékes időt tölthessünk együtt a szeretteimmel. Emellett készülök a június végén esedékes U20-as válogatott összetartásra, amelyre most teljes erőbedobással fókuszálhatok. Habár elmarad az Európa-bajnokság, de részt veszünk egy úgynevezett FIBA Challange-en, ahol öt gárda ellen mérhetjük fel a tudásunkat. Ez remek lehetőség lesz arra, hogy a korosztályból kiöregedő játékosok ne maradjanak európai szintfelmérő nélkül. Ezzel tudunk készülni a jövő évi feladatokra, most ezen lesz a fő hangsúly. Hogy mi is lesz pontosan az összetartás után, vagy jövőre, az még nem tiszta, azon dolgozom, hogy a lehető legjobban menjenek a dolgok a jövőben is, és előrébb tudjak lépni a karrieremben.
Negyedikek lettetek a bajnokságban és ezüstérmet szereztetek a Magyar Kupában. Ennek fényében milyen eredményesnek ítéled meg a szezont?
K.A.: Mivel mindannyian sportemberek vagyunk a csapatnál, ezért természetesen szerettük volna a lehető legjobb eredményt elérni. A kupában rendkívül jól szerepeltünk, nagyon együtt volt a csapat, megmutatta a tartását, a karakterét és a versenyképességét. Ezt bizonyítván a fináléban is képesek voltunk 19 pontos hátrányból felállni a kiváló Falco ellen. Ezt követően kicsit mindig hátrányból indultunk, hiszen a döntő után a bajnoki ellenfelünk, az Alba Fehérvár sokkal többet tudott készülni belőlünk. A fáradtságunk meg is látszott az első két mérkőzésünkön ellenük, de ott is volt tartásunk. A harmadik meccsen nyújtott sokkal jobb játékunk után újra hittünk benne, hogy bejutunk a legjobb négy közé, és meccsről meccsre egyre szebb arcunkat mutattuk. Megérdemelten kerültünk a négybe, de ott is volt az ellenfelünknek némi előnye, hiszen egy találkozóval hamarabb le tudta zárni a párharcát. Ekkor is fásultan kezdtünk, kijött a két csapat közti frissesség, jobban ráfókuszálhatott a mérkőzésre a Szolnok. Mi sok hibát vétettünk a második etapban, és az ellenfél nagyobb előnyre tudott szert tenni. Ezután a hazai meccsen újra erőre kaptunk, rengeteg energiát mozgósítottunk annak érdekében, hogy megnyerjük a mérkőzést, majd utána a következő összecsapáson nagyarányú vereséget szenvedtünk. Mentálisan és fizikálisan is megviselt volt már a társaság, ezért nem tudtuk hozni az igazi formánkat. Ez eredményezte, hogy a bronzmeccset rossz szájízzel vívtuk meg, hiába volt célunk, hogy kijussunk a nemzetközi porondra, sajnos, ez nem sikerült. Látszott, a srácok fejben kimerültek, közben egyik kulcsjátékosunkat is elveszítettük, ennek ellenére nincs okunk a szomorkodásra. Történelmi szezont tudhatunk a hátunk mögött, az elmúlt két idényben klubszinten elértük azt, hogy számoljanak velünk a magyar kosárlabdában. Ma már a DEAC-ról úgy beszélnek, mint egy kiemelkedő csapatról, erre az elkövetkezendő években is építeni kell, véleményem szerint szép jövő előtt áll a klub.
A négy esztendő alatt melyek a legszebb emlékeid, kik voltak a legnagyobb hatással rád?
K.A.: Az első évben remek időszakot élhettem meg, ez volt a DEAC első NB I/A-s szezonja. Nagyon jó közeg kovácsolódott össze, és arra a szakaszra mindenki szívesen emlékszik vissza. Többnyire nem mi voltunk az esélyesek újoncként, de fiatalos, lendületes kosárlabdát tudtunk elővezetni. Sok győzelmet arattunk abban az évben, holott számunkra minden siker ünnep volt. Úgy gondolom, ebben az időszakban rengeteget tanultunk egymástól Berényi Sándorral. A második évben Patonay Imrétől is plusz töltetet, plusz energiát kapott a klub. Ő rendkívül felkészült, tapasztalt, “régi motoros”, akit nem csak a kosárlabda tudása, de a személyisége is varázslatos emberré tesz. Tőle a debreceni kosársportban mindenki tanult és profitált. Ezt követően olyan stábbal, olyan játékoskerettel dolgozhattunk, amellyel egymást segítve léphettünk magasabb szintre. Andeljko Mandicstól is rengeteget tanultam, és a többiekkel karöltve remek stábot alkottunk. Az emberi értékek itt Debrecenben mindig hozzáadott, plusz értékeknek számítottak. Ki kell emelnem a meghatározó pillanatokat, mint például az U20-as döntőt, vagy a MEFOB-finálét. Olyan gárdát építettünk, ahol mindenki egymásért küzdött és bizonyította, képes a nagyobb sikerekre is. A győri kupadöntőben bravúros bronzot szereztünk, de az idei kupafinálé is csodálatos élmény marad, ott igazi csapattá értünk. Rendkívül jó emlékeket és embereket kaptam Debrecentől, életre szóló élményeket és életre szóló barátságokat köszönhetek ennek a négy évnek.
Ha visszamehetnél az időben, változtatnál-e bármin?
K.A.: Jó az úgy, ahogyan történtek a dolgok, hiszen ebből fogok tanulni, építkezni. Nem gondolkodom azon, hogy mi lett volna ha… elvégre olyan tanulságos élmények értek, melyek a hasznomra válnak a jövőben. Inkább azt nézem, hogyan tudom majd jobban csinálni, és hogyan válhatok jobb szakemberré ezeknek a tapasztalatoknak is a segítségével.
Ha tíz év múlva beütjük a keresőbe Kovács Adrián nevét, mit fog kidobni szerinted?
K.A.: Van egy névrokonom, aki horgász és sok kép van fent róla. Viccet félretéve, szakmai szempontból szeretnék olyan helyre kerülni, ahol továbbra is fejlődhetek. Még fiatal vagyok, szükségem van arra, hogy olyan környezetben tevékenykedjek, ahol folyamatosan tanulhatok. Szeretnék egy európai nívós bajnokságban több évet eltölteni, és esetleg az ott megszerzett tapasztalatokat akár Magyarországon kamatoztatni.
Adja magát a kérdés a végén: elképzelhetőnek tartod, hogy leszel még egyszer a DEAC edzője?
K.A.: Természetesen. Abból kiindulva, hogy rendkívül szép éveket tudhatok magam mögött a csapat edzőjeként, nagyon jól éreztem magam Debrecenben. Úgy vélem, szakmailag sokat hozzá tudtam tenni a klub szakmai fejlődéséhez, és a klub is sokat tett értem, abszolút nem zárom be az ajtót a DEAC előtt. Jó maradt a kapcsolat, ezért nem kizárt, hogy valamikor még a debreceniek vezetőedzője legyek. De most a legfontosabb, hogy egy nívósabb európai bajnokságban kipróbálhassam magam. Szeretnék másodedzői szerepkörben is eltölteni éveket egy tapasztaltabb edző mellett.
Forrás és fotó: kosarlabda.deac.hu
Hozzászólások