Az Apolló moziban augusztus 30-ától tekinthető meg az a Saphia Azzeddine és François-Régis Jeanne rendezte francia vígjáték, amely három nővér történetét ígérve csalogatja a nézőket a filmvászon elé. Bevallom őszintén, a három nővérről szóló előzetest olvasva azt hittem, hogy a történetnek köze lesz az orosz klasszikus, Csehov drámájának mondanivalójához. Ám tévedtem. Itt ugyanis „csak” féltestvérekről” van szó, akik valahová ugyan vágyódnak, de vágyódásuk tárgyát korántsem egy másik város, s még csak nem is feltétlenül a féltestvérségükből adódó, nem várt örökség képezi.
A rendezőpáros filmjében adva van három harminchoz közeli fiatal nő, akiknek egymásról egy közjegyzői értesítés megérkeztéig nincs is tudomásuk. A közjegyzői levélből döbbennek rá arra, hogy meghalt az a vér szerinti apjuk, akit soha nem ismertek, azért sem, mert az egy-két-három év különbséggel más-más nővel hált, s kapcsolatainak ők lettek az apa által azonnal faképnél hagyott „gyümölcsei”. Most azonban, a férfi halálakor egyenként arról értesülnek, hogy rájuk szállt egy kétszázötven négyzetméteres ingatlan – pontosabban hármójukra. Így, az örökség kapcsán találkozik először egymással a három féltestvér: a divatszakmába betörni készülő Lauren (Alice David), a pszichológus Olivia (Charlotte Gabris) és a tanárnő Salma (Sabrina Ouazani), s találkozásukból adódón a rendezők nemcsak bizonyos magánéleti bonyodalmakra, a felnőttként való összecsiszolódás vagy épp össze nem csiszolódás küzdelmeire kívánnak rávilágítani, hanem bizonyos társadalmi jelenségekre is.
Salma ugyanis félvér: vérszerinti, soha nem látott apja huszonhét évvel ezelőtt egy arab nőbe „szeretett bele”, amelynek eredménye az a lány, akinek az anyja révén eddig jól ment a sora: szerető család vette körül, a diákjaival az iskolában jól kijött, s egyáltalán nem vágyott egy öröklött kéglibe beköltözni. Olivia, aki az anyja révén zsidó, Salmához hasonlóan szintén boldog családban nőtt fel, s anyja jelenlegi férje, azaz a mostohaapja is imádja. Velük szemben Lauren ugyan „normál” európai, ám annak ellenére, hogy sem a vallása, sem a bőrszíne miatt „nem lóg ki” a sorból, talán neki van a legbonyolultabb élete. Anyja ugyanis nemcsak az apjával „kavart” annak idején, hanem azóta is „nagykanállal eszi az életet”, s igencsak elhanyagolja az épp ezért még mindig a helyét és identitását kereső lányát.
Három ennyire különböző hátterű és származású nő természetesen az élettől, s így egy öröklött lakástól sem ugyanazt várja… S ha ők még meg is lennének képesek egyezni egymással, ott van az apjuk „új” és felvállalt családja, újabb féltestvérekkel, akik természetesen mindent megtesznek annak érdekében, hogy apjuk ingatlanja ne a három nőre szálljon.
Talán a fentiekből is kitűnik, hogy Olivia, Salma és Lauren élete mennyire felbolydul a nem várt örökség kapcsán, miközben – ismét bizonyos társadalmi jelenségekre és a vallási különbözőségre is rávilágítva – a film azt is szemlélteti, hogy vajon miért van még mindig egyedül, párkapcsolat nélkül ez a három, egyenként is mutatós, és egymás mellé sodródva, az „összképüket” illetően is gyönyörű nő. Hogy mit gondol minderről az arab Salma, mit a zsidó Olivia, s mit a keresztény Lauren, aki persze korántsem a tízparancsolatnak megfelelő életet él…
S akkor még nem is beszéltem a közjegyző korruptságáról, az apa „új” családjába tartozó egyik fiú mérhetetlen aljasságáról ugyanakkor megvesztegethetőségéről, az ugyanezen családba tartozó „kishúg” még kialakulatlan nemi identitásáról, illetve a három fiatal nő egymás elleni ármánykodásáról majd szövetségéről.
Izgalmas és számtalan fordulatban bővelkedő történettel találkozhatnak tehát, ha szeptember 5-éig ellátogatnak az Apolló moziba a Bűbájosok című filmre. Az izgalmakon és a fordulatokon túl pedig az alkotás lebilincselő jellegét az adja, hogy a történet akár igaz is lehetne… Európa bármely nagyvárosában megtörténhetne.
Gyürky Katalin
Hozzászólások