– Hatalmas élmény volt azt látni és megélni, hogy milyen sokan voltak velünk végig a rendezvényen. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a szimfonikus zene számára ilyen sok embert meg tudtunk nyerni ezen az éjszakán – nyilatkozta Somogyi-Tóth Dániel karmester, orgonaművész, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója.
A folytatásról is beszélt: – A közönségtől érkező rengeteg pozitív visszajelzést, és zeneművész kollégáim lelkesedését látva, biztos vagyok a folytatásban. Nagy öröm számunkra, hogy nem csak a koncerttermekben tudjuk „megmozgatni” a nézőket. Már csak az a kérdés, milyen műsorral lepjük meg a jövő év Karneváljának látogatóit és természetesen a debrecenieket.
A Klasszikusok Éjszakáján közreműködtek: Miklósa Erika, Tóth László, Somogyi-Tóth Dániel, Haja Zsolt, Szerekován János, a Talamba Ütőegyüttes, a Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Kodály Kórus Debrecen, a Csokonai Színház Énekkara, a Lautitia Kóruscsalád, az Arco Nobile Vonósnégyes, a Trio Harmony és a Főnix Rézfúvós Quintett.










Hozzászólások