Öt közel-keleti vezetőt hív fel a nap folyamán Vlagyimir Putyin orosz elnök, mások mellett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Mahmúd Abbász palesztin elnököt is – jelentette ki újságíróknak Jurij Usakov, az orosz államfő tanácsadója.
„Ma, mondhatni, +erős startot+ vettünk: öt telefonbeszélgetéssel” – mondta Usakov.
Közölte, hogy Putyin már beszélt Bassár el-Aszad szíriai és Ebrahim Raiszi iráni elnökkel, a továbbiakban pedig Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi államfőt, Mahmúd Abbász palesztin vezetőt és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt fogja felhívni. (Kairói délutáni közlés szerint az orosz és az egyiptomi elnök eszmecseréje már megtörtént.)
„Úgy gondoljuk, hogy e helyzetben azonnali tűzszünet bevezetése és a politikai rendezés folyamatának megkezdése a legfontosabb” – mondta az orosz elnöki tanácsadó, aki úgy vélekedett, hogy aktív és gyors lépéseket kell tenni a példátlan eszkaláció megállítására.
„Minden béketárgyalás célja az ENSZ által jóváhagyott kétállami formula megvalósítása kell hogy legyen, amely előirányozza egy független (palesztin) állam létrehozását Kelet-Jeruzsálem fővárossal, és ez az állam békében és biztonságban élne Izraellel” – fogalmazott Usakov.
Putyin maga is elmondta, hogy a nap folyamán közel-keleti vezetőkkel folytat tárgyalásokat, egy a Novo Ogarjovoi-i elnöki rezidencián megtartott tanácskozáson, amelynek támája – az ukrajnai mellett – a közel-keleti válság. Az elnök fontosnak nevezte a külügyminisztérium és a biztonsági szolgálatok véleményét az ügyben, mivel a konfliktus térségében mindkét oldalon számos orosz állampolgár él.
(MTI/HP)










Hozzászólások