Közben persze dübörög az infláció.
Jelentős emelkedés volt tapasztalható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mérései szerint a hazai átlagkeresetekben– derül ki a KSH közleményéből. Mint írják,
2022 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467 300 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 322 100 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,7%-kal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 14,8%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset emelkedéséhez a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emelés járultak hozzá mindhárom szektorban.
A közlemény arra is kitér, hogy ugyan a bérek szépen ívelnek felfelé, azonban az infláció dübörgése miatt ebből nem sokat éreznek meg az állampolgárok, hiszen
a reálkereset 5,4%-kal emelkedett, azonban a fogyasztói árak 7,9%-kal nőttek.
Kiemelik, hogy a bruttó kereset mediánértéke 375 800 forint volt, 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a teljes munkaidőben a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állókat számítva, a munkáltatók teljes körét tekintve viszont
15 ezerrel kevesebb 360 800 forint, ami szintén 13,1 százalékos növekedést mutat egy év alatt.










Hozzászólások