Jegyzetsorozatom végének elején engedjenek meg nekem egy bizonyos mértékű összegzést, értetlenkedést. Nem tudok ugyanis – hetek távlatából sem – rájönni, hogy miért Kis Grofo-ra mulat a magyar, ha külföldön nyaral, s arra sem, hogy miért bunkózunk, mi magyarok akkor, amikor igazából semmi okunk rá.
Kezdjünk talán magával az úttal, s annak mindenféle vetületével.
Legutóbb 18 éves koromban mentem külföldre busszal. Emeletes busz volt, kék-sárga panorámás, a szó minden értelmében. 24 óra alatt értünk le Berettyóújfaluból Paráliára, és annyi volt visszafelé is, ekkor fogadtam meg, hogy soha a büdös életbe többé sehová sem megyek busszal, inkább lemondok a tengerről.
Nem kellett lemondani. 2008-ban a feleségemmel olcsó, tengerparti úticélt kerestünk, a "komcsirendszerben", keleten sokat nyaraló ismerőseink biztatására Bulgária, Napospart mellett döntöttünk, és meg kell mondjam, kiváló elhatározás volt ez. Remek, olcsó, gyönyörű. 1000 köbcentis, babakocsi méretű, klíma nélküli japán csodám falta a brassói szerpentineket, átutaztunk Erdélyországon, Bukaresten, Konstancán, s Várnán át jutottuk a célig, ez volt az első, közös, kettesben töltött hetünk a tengerparton. Sajnos a román közlekedési viszonyok miatt 23 órát és 55 percet vezettem a célig, de akkor is azt mondom: minden egyes métere élmény volt.
Sokfelé jártunk azóta, s én foggal-körömmel ragszkodtam az autóhoz, ahogyan idén is. Egyrészt kényelmes, ott és akkor állok meg, amikor akarok, senkihez, semmihez nem kell alkalmazkodni, ráadásul anyagilag is jobb.
Debrecenből Paráliáig egy út vezet, az E75. Egyetlen utat kell követni a Mikepércsi úttól a görög Katerini-ig. Durva nem? S az milyen durva, hogy az 1100 kilométerből, Szerbián, Macedónián, Görögországon át csak a magyar szakasz nem autópálya? Ugye? Szégyen!
A táv teljesíthető egyedül is, körülbelül 15 óra indulástól érkezésig határokkal, fizetőkapukkal, pihenőkkel, ésszerű tempóban.
Hogy miért nem Balaton? Nos, egyrészt azért, mert nem tenger, nem is lesz soha az. Másrészt, ha már 500 kilométert vezetek Debrecentől Keszthelyig, akkor tutira vezetek még 500-at, és legalább nem egy pocsolyában kínlódok, várva arra, hogy mikor romlik el napokra az idő. Harmadrészt szemtelenül olcsók a görög szállások, pár méterre a tengertől. Nem arcoskodás ez, hanem szerény matematika és józanság.
Az út? Kiváló, haladós, szupertiszta benzinkutak jó üzemanyaggal, gyönyörű tájakon át.
A pesti bukó
Az elmúlt években már bizony "brutális", 5 perces keresgélést igényelt parkolóhelyet találni Parálián. Kevés a hely, sok az autó. Hely mindig van, kérdés, hogy mennyire a szállástól: ez főleg a ki-bepakoláskor fontos. Amikor reggel keresgéltem a sajátom, egy, az úton keresztben, kitárt ajtóval az utat elálló, kigyúrt, tetkós, kopasz sráccal találtam szemben magam, aki háborgott, s ordítozott magyarul, hogy nincs hely, b@ssza meg, nincs egy qrva hely sem. Aztán miután mindketten találtunk, csak kezeltünk egyet jó magyar módjára. Első kérdése azonban kicsit lesokkolt: "van itt disco? Mennyi egy sör?, Hol a legjobb a gyros"? Igaz, ez is fontos lehet, elnézve, azonban, hogy gyermekkel, családdal érkezett, számomra fölöttébb kiábrándító volt. Méginkább hazavágott hőbörgése, miszerint alig találtak le Budapestről. Végül is bonyolult lehet egy pestinek az M5-re felcsúszni, és nehéz lehet a célig egy utat követni, na mindegy. A lényeg, hogy egy hétig tőle volt hangos az utca, a ház, a bár, ő volt az, aki mezítláb közlekedett az úttesten, és ő volt az, aki fűzte a csajokat izomból, amíg a gyerek meg az asszony aludt. Fasza.
Grófo
A hely ahol laktunk, amolyan bázisnak is tekinthető a paraliai szállások közül. Minden itt történik, ami fontos: érkezés, eligazítás, csoportos berúgás, hazaindulás. Bizonyára kevesebben vannak azon olvasóink, akik nem hallottak még a Caravelről meg Panosról, a magyarul kiválóan, ám erős akcentussal beszélő görögről. Ez tehát értetlenkedésem helyszíne. Szerencsére voltak itt bulik is, ahol a magyar vendégek amolyan "jutyúbdiszkót" csinálhattak, kérhettek, amit csak akartak. Kértek is: 99 százalékban Kis Grófo-t. Egy héten át, szinte minden este üvöltött a srácnak szinte mindenféle slágere, s megmondom őszintén, kicsit elgondolkodtam ezen. Mái napig nem nagyon értem, hogy a társadalomnak milyen állapotáról, milyen igényszintjéről tanúskodik a jelenség. Nem értem, hogy hogyan sikerült ennyire leadnunk, hogyan lehet az, hogy 1100 kilométerre az otthonunktól erre a zenére vágyunk, gerjedünk, bulizunk. Fura, mindenesetre tény, magyar tény.
Minden, amit leírtam tűnhet nagyzolásnak. Ezt is vállalom, de egy hét szállás a görög tengerparton megér egy húszast, merthogy kb. annyiba fáj. Sőt, az utazás is megér 60 liter benzint, főleg 3-4 felé dobva. Hogy ez túlzás, nagyzolás-e? Nem hinném.
KB
Hozzászólások