A debreceni Apolló moziban zajló 4. Magyar Filmszüret keretében 2019. január 31-e és február 10-e között huszonhárom hazai, a tavalyi évben debütált filmes alkotást láthat a közönség. A széles műfaji palettán belül – amelyben egyként szerepelnek vígjátékok, road movie-k, dokumentumfilmek és drámák is -, épp műfaji szempontból érzem meghatározónak Szász Attila Örök tél című történelmi drámáját. A film február 3-ai vetítésén jártunk.
Az alkotás 1944 karácsonyához visz vissza bennünket. Ám a főszereplő Irén (Gera Marina) a szüleivel és a kislányával korántsem tud felhőtlenül ünnepelni: hiszen tart még a II. világháború, s ahogyan a kislány mondja, az Isten se akarja megsegíteni őket, hiába imádkoznak, hiszen az apját, azaz Irén férjét se engedi haza a frontról. Egyelőre nincs hír róla, kapnak azonban egy váratlan postai értesítőt: Irénnek be kell vonulnia kényszermunkára a szovjetek felügyelete alatt, elvileg „kukoricát törni”. „Karácsonykor kukoricát törni?” – kételkedik rögtön Irén anyja, s pár képkockával később már mi is meggyőződhetünk róla, hogy a „kukoricatörés” nem más, mint a messzi Donyec-medence bányáiban letöltendő kényszermunka, „kompenzálása” mindannak, amit a németek és csatlósaik a szovjetek ellen elkövettek.
A film címe azonban nemcsak az Ukrajnában tomboló mínusz 30-40 fokos hideg miatt kapta az Örök tél címet. A keményen dolgozó magyar száműzöttek ugyanis jó ideig reménykednek benne, hogy ha a háború véget ér, őket is hazaengedik. Azt, hogy ez nem fog bekövetkezni, egyedül Rajmund (Csányi Sándor) látja reálisan, aki szemet vetvén Irénre, őszintén tálalja felé a meglátását: azt, hogy ők innen bizony soha nem fognak hazamenni. Örökre itt maradnak. S ha túl akarják élni, akkor bizonyos – kegyetlen, de a helyzet megkívánta – szabályokat be kell tartaniuk. Az asszony felé egyre komolyabb érzelmeket tápláló, egyébként szintén házas és kétgyermekes Rajmund ezért elkezdi megtanítani Irénnek a legelemibb szabályokat: például, hogy nem szabad álmodnia, mert akkor nem bírja ki. „De hát az álmok adnak erőt, nem?” – kérdezi a nő, mire Rajmund határozott válasza: „itt nem”. S gondolkodni, az otthon maradottakról ábrándozni sem szabad. S ami nagyon fontos: meg kell tanulni a lágerben okosan és ügyesen kereskedni. Főleg cigarettát szerezni, folyamatosan, mert azért mindent meg lehet kapni cserébe.
A szabályok „tanítása” közben a két ember egyre inkább megszereti egymást, s a tél valóban öröknek mutatkozik. Már rég vége a háborúnak, de semmi jele nincs annak, hogy a rabok valaha is hazamehetnének innen. Ám amikor végre eljön a szabadulás napja –bő négy évvel a háború lezárulta után –, nagy kérdés, hogy mi legyen a lágerbéli szerelmespár további sorsa. Felejtsék és engedjék el egymást, mintha soha nem is látták volna egymást? Menjenek haza a bizonytalanba? Maradjanak együtt? A pár előtt többféle opció is felmerül, de hogy melyik valósul meg, azt itt nem árulhatom el. Inkább a film rendkívüli hitelességére hívnám fel a figyelmüket. Szász Attila ugyanis történelmi dokumentumokat felhasználva dolgozta fel a filmjében a Gulágon dolgozó magyarok sorsát. Annak a hétszázezer embernek a tragédiáját, aki Sztálin parancsára, Churchill és Roosevelt tudtával és beleegyezésével kemény éveket húzott le az ukrajnai bányákban. Hogy azután közülük háromszázezer soha ne térhessen haza. Szász Attila filmjének mindemellett a miliője is rendkívül hiteles: lesoványodó, megkopaszodó, ételhez, orvosi ellátáshoz alig jutó, szerencsétlen embereket látunk magunk előtt, akikről tényleg elhisszük, hogy a bányában kénytelenek dolgozni. S hogy rájuk törhet a tífusz, a rüh vagy bármilyen olyan betegség, ami a rossz higiéniai körülmények miatt igen könnyen el tud terjedni a láger barakkjaiban. A film szívszorító jelenetek sokaságán keresztül ás egyre mélyebbre a kiszolgáltatott emberek tragikus sorsába, ahol a szerelem sem más, mint a túlélés egyik eszköze, ha mondhatom így, „szabálya”.
Keressék Szász Attila alkotását, s tekintsék meg. Kevés, a történelmi tudatunkat ilyen mértékben formálni tudó, ugyanakkor érzelmekkel teli alkotást lehet ebben a műfajban találni, ahol a népszerű színművészt, Csányi Sándort is teljesen más karakter megformálásában látjuk viszont, mint ahogyan azt tőle megszokhattuk.
Gyürky Katalin
Hozzászólások