A második etapba belvárosi vendéglátóhelyek kapcsolódtak be.
Úgy tűnik sikerült a szervezőknek a debreceniek ízlésére szabni a Kultúr-Fröccs programsorozatot, hiszen nagy népszerűség a kulturális rendezvény minden alkalmát. A programot május végén azzal a céllal indította el az önkormányzat, hogy a pandémia után, némi életet leheljen a belvárosba, és ismét összehozza a kultúra szerelmeseit és a művészeti csoportokat, előadóművészeket.

Az érdeklődők közel 80 rövid egyéni, vagy kiscsoportos utcai produkciót láthattak több műfajban,a belváros különböző helyszínein.
derül ki az önkormányzat közleményéből.
Most új helyszínekkel, zenei profillal bővül a július 15-től, csütörtöktől újrainduló esemény. A közlemény szerint
a programsorozatba belvárosi vendéglátóhelyek kapcsolódtak be, hogy közösen megvalósítható rendezvényekkel szélesítsék a palettát.
Emellett újdonság lesz az is, hogy a programnaptár nem csupán a pénteki és a szombati napokon lesz tele, hanem már csütörtökön is várják az érdeklődőket. A hónap végén az új helyszínek mellett vizuális frissességgel is találkozhatnak az érdeklődők.

Az eseménysorozat folytatásában az eddig becsatlakozó alkotók, közösségek is részt vesznek augusztus 12-ig, a karneváli hétig terjedő időszakban 18.00-22.00 óráig tartó idősávban, ügyelve arra, hogy a zenei produkciók megszólalása ne zavarja a lakosságot.
A fellépők jelentkezését még mindig várják, regisztrálni a civiskorzo.debrecen.hu honlapon lehet.










Hozzászólások